Főügyészség: postán adott fel illegális gyógyszereket egy egészségügyi dolgozó, letöltendő börtönbüntetés kérnek rá

Letöltendő börtönbüntetést kér a Fővárosi Főügyészség egy egészségügyi dolgozóra, aki illegális, illetve vényköteles gyógyszereket árult és adott fel postán a vevőinek. A férfit első fokon 2 év, végrehajtásában 5 évre felfüggesztett szabadságvesztésre és 300 ezer forint pénzbüntetésre ítélte a Budai Központi Kerületi Bíróság.A főügyészség az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében azt írta, hogy a férfival szemben - részben pszichotróp anyagra, bűnszövetségben elkövetett - gyógyszerhamisítás bűntette miatt emelt vádat a Budapesti XI.

és XXII. Kerületi Ügyészség.

A megállapított és a vádlott által beismert tényállás szerint az egészségügyi asszisztens végzettségű 46 éves férfi 2019 nyarának elején egy ismeretlenül maradt társával megállapodott abban, hogy egy internetes webáruház által kínált, Magyarországon nem engedélyezett vagy vényköteles gyógyszerkészítményeket hoznak forgalomba.

A készítményeket a férfi társa által bérelt XXII. kerületi raktárhelyiségben tárolták, amelyet heti rendszerességgel töltöttek fel a különböző gyógyszerekkel.
A vádlott 2019 júliusa és 2021 áprilisa között a megrendelt küldeményeket postai küldeményként, elősorban külföldre kézbesítette. A megrendelések címzettjeiről, a megrendelt termékek fajtájáról, illetve mennyiségéről a weboldal üzemeltetője tájékoztatta őket, egy internetes alkalmazással működő, jelszóval védett, zárt levelezőrendszeren keresztül.

A vádlott azért, hogy ne lepleződjön le, a küldeményeken feladóként más személyek - például a szomszédja - nevét és címét jelölte meg - olvasható a közleményben. A vádlott 2021 áprilisában történt elfogásakor a nyomozók a XXII. kerületi raktárban, valamint a férfi lakásán összesen több tízezer darab gyógyszerkészítményt foglaltak le.

A kerületi ügyészség az elsőfokú bíróság ítélete ellen fellebbezéssel élt a férfi terhére súlyosításért, amelyet a Fővárosi Főügyészség fenntartott. Az ügyészség határozott álláspontja szerint a vádlottat végrehajtandó börtönbüntetésre, egyben súlyosabb pénzbüntetésre kell ítélni. A férfi egészségügyi dolgozóként tisztában volt azzal, hogy az általa forgalmazott gyógyszerek felügyelet nélküli szedése, más gyógyszerekkel történő együtt alkalmazása milyen veszélyeket rejthet magában. Ezért az ügyészség szerint a vádlott felelőssége e tekintetben fokozottabb - írták a közleményben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

http://ujhazak.com