FruitVeB: a gyümölcsösökben jók a terméskilátások

Kedvező állapotban vannak a gyümölcsösök az enyhe téli időjárás miatt, így a gyümölcsösökben jók a terméskilátások - mondta a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet elnöke hétfőn az MTI-nek.

jikMártonffy Béla jelezte: a növények fejlődése időben némileg előrébb tart a szokásosnál a kedvező időjárás miatt. Ezt mutatja többek között, hogy már virágoznak csonthéjasok: például a szilva, a barack és a cseresznyefélék. Ha az időjárás továbbra is kedvező marad, várható, hogy az alma virágzása is megkezdődik.

A gazdák a tavaszi munkák nagy részét már befejezték, a végéhez közeledik a metszés is, amely várhatóan ezen a héten ér véget. A téli csapadékhiány miatt kieső vizet viszont várhatóan öntözéssel kell majd pótolni - hívta fel a figyelmet a FruitVeB elnöke.

Hozzáfűzte: idén fokozottan ügyelni kell a növényvédelemre, mivel a téli fagyok nem gyérítették a kártevőket.
Ha az időjárás továbbra is kedvező marad, úgy jók lehetnek a terméskilátások. Emlékeztetett: május 20-áig még lehetnek viharok és akár fagyok is Magyarország földrajzi fekvéséből adódóan.

A kertészeti kultúrákkal foglalkozók stabil időszak elé nézhetnek, mivel a palántázás nagy részét már elvégezték. A stabilitást erősíti az is, hogy az utóbbi időszak anyagilag is kedvező volt a termelők számára - mondta Mártonffy Béla.

Így várhatóan a gazdálkodók bele tudnak vágni azokba a fejlesztésekbe, amelyeket a 2014-2020 közötti uniós tervezési időszakban szükségesnek tartanak. Ennek anyagi háttere, az önerő is biztosított lesz számukra a pályázatok finanszírozásához, és jól kezdődhet a szezon - vélekedett a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet elnöke.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Értelmetlen cselekedetek

Értelmetlen cselekedetek

A helyi gyanúsított egy kocsit akart elkötni Jászfényszarun, ami meghiúsult, majd kis idő múlva felgyújtott egy házat.

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kirabolt egy idős férfit, majd kerékpáron menekült el Bátonyterenyén egy nő, akit ezután szintén kerékpáron üldözött egy szemtanú.

Őrizetben a támadó galeri

Őrizetben a támadó galeri

Egy öt fiatalból álló társaság azt gondolta, hogy jó „poén” és csupán brahiból bántalmaztak három férfit, közülük az egyiket ki is fosztották.

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

A bíróság elrendelte a letartóztatását annak a 24 éves férfinak, aki szombaton eltulajdonított egy kisrepülőgépet Kalocsáról, majd Paks térségébe repült vele - közölte a Tolna Vármegyei Főügyészség az MTI-vel hétfőn.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Nem kell lakat a száradó farmerre, de a kiskaput azért érdemes kulcsra zárni.

http://ujhazak.com