FruitVeb: egymillió tonna is lehet az idei gyümölcstermés

Az egymillió tonnát is elérheti az idei gyümölcstermés Magyarországon - mondta Mártonffy Béla, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB) elnöke az MTI-nek szerdán.

gytHozzátette: a mennyiség a szokásos 800 ezer tonnát 200-250 ezer tonnával is meghaladhatja. Ennek oka az enyhe téli időjárás, valamint az, hogy a gazdálkodók megfogadták a szakmaközi szervezet tanácsát és időben, megfelelő módon védekeztek a nagyobb számban jelentkező kártevők ellen.

A gyümölcsök közül almából számítanak a szakemberek a legjelentősebb termésre, mintegy 780-800 ezer tonnára. Ez mintegy 150-200 ezer tonnával haladja meg a szokásos mértéket.

Az elnök elmondta, az alma nagyobb mennyisége indokolja, hogy a szakmaközi szervezet a szokásosnál is nagyobb figyelmet fordítson piaci pozícióinak megerősítésére. A FruitVeB és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szakemberei egyeztetnek a napokban az intenzív piacépítés érdekében.

Mártonffy Béla úgy véli, itt az ideje az elmúlt években elmaradt exportpiac-építés megkezdésének is. Hozzátette: az orosz piacon is jelentős mennyiségű jó minőségű magyar almát lehetne értékesíteni, amennyiben az eladásokat marketinggel is segítenék. A FruitVeB elnöke szerint az orosz piachoz hasonló jó piaci lehetőségei vannak még a magyar zöldség és gyümölcs értékesítésének Kínában és az arab országokban is.

Ehhez azonban meg kell teremteni a megfelelő feltételeket - hívta fel a figyelmet a FruitVeB elnöke: így a belföldi raktárkapacitás korszerűsítése és növelése, továbbá a belföldi eladások növelésének ösztönzése mellett az exportmarketing kiszélesítését.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Nem kell lakat a száradó farmerre, de a kiskaput azért érdemes kulcsra zárni.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

A hangja elárulta

A hangja elárulta

Ismerősét rabolta ki a kunmadarasi férfi.

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Egy szikével rontott be egy lakásba, némi értékkel távozott. A kecskeméti járőrök egy órán belül elfogták.

Épségben megtalálták a beteg csecsemőt

Épségben megtalálták a beteg csecsemőt

Egy beteg csecsemőt vittek el engedély nélkül egy németországi kórházból, ezért a német hatóságok körözést adtak ki a gyermek megtalálása érdekében.

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

A rendőrök azután állítottak meg egy autót, hogy látták, amint egy utas kidob egy tasakot a hátsó ablakon.

Garázdaság Sopronban

Garázdaság Sopronban

Az egyenruhások négy személyt állítottak elő bűncselekmény elkövetése miatt.

http://ujhazak.com