Fülöp: 15 milliárdos pályázati lehetőség nyílt fogyatékossággal élők lakhatásának támogatására

Fogyatékossággal élők családias lakhatásának biztosításához és a hozzá kapcsolódó szociális szolgáltatások kiépítéséhez nyílt 15 milliárd forint keretösszegű pályázati lehetőség - közölte a Balügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára pénteken Vonyarcvashegyen.A LélekTánc nevű, fogyatékosággal élőkkel foglalkozó társművészeti együttműködés indító rendezvényén Fülöp Attila elmondta, a Széchenyi 2020 program keretében meghirdetett pályázatra december 1-jétől január 6-ig lehet jelentkezni civil, önkormányzati és egyházi szervezeteknek a fővároson és Pest megyén kívüli térségekből.
    

Az államtitkár paradigmaváltásnak nevezte az ellátásban azt a törekvést, hogy a fogyatékossággal élők a korábbi évtizedekben épült nagy intézmények helyett családias jellegű, új építésű vagy vásárolt házakban élhetnek. Ez sokkal több lehetőséget biztosít számukra az önálló életre, a társadalmi életben való részvételre - tette hozzá. Úgy fogalmazott: ez az egyes emberek lehetőségének, felelősségének, méltóságának tiszteletét is jelenti, amikor "megpróbálom megnézni, miben értékes, miben tud hasznos tagja lenni a társadalomnak, ahelyett, hogy eldugnám egy nagy intézménybe".
    

Az újfajta ellátás többszereplős munkát, odafigyelést jelent, amelyben szükség van civil szereplőkre, egyházi szervezetekre, önkormányzatokra - jelezte. A rendelkezésre álló 2011-es népszámlálási adatok szerint 600 ezer főre tehető a fogyatékosággal élők száma az országban, akiknek az ügye, ha csak a legközelebbi hozzátartozókat vesszük, legalább egymillió embert érint - mondta. Hozzátette: a már futó, hasonló programnak köszönhetően eddig körülbelül 3000 fogyatékossággal élő ember került családias körülmények közé, 14 ezer fogyatékossággal élő pszichiátriai ellátott azonban továbbra is nagy intézményekben él.
   

A LélekTánc a Lámpás '92 Közhasznú Alapítvány és a vonyarcvashegyi önkormányzat által évek óta támogatott Imre Sándor Szeretetszínház által létrehozott új, közös műhely, amelyet a két szervezet értelmi fogyatékossággal élő képzőművészeknek és színművészeknek szervez. A három évtizede működő Lámpás '92 több száz fogyatékossággal élő ember lakhatását, foglalkoztatását, művészeti képzését, valamint rászoruló gyermekek ellátását teszi lehetővé családias környezetben - mondta Varga Zoltán, az alapítvány elnöke.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek, a halottak napja, a mindenszentek és a halloween gyakori közbiztonsági veszélyeire hívták fel a figyelmet az Országos-Rendőr-főkapitányság (ORFK) és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) képviselői.

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

A kaposvári nyomozók őrizetbe vették azt a két férfit, akik egy lezáratlanul hagyott személygépkocsival hajtottak el a somogyi megyeszékhelyről.

Engedély nélkül taxizott, egy nullával többet számlázott –  őrizetben a csaló taxis

Engedély nélkül taxizott, egy nullával többet számlázott – őrizetben a csaló taxis

Nemcsak engedély nélkül szállított utasokat, hanem a viteldíjak többszörösét fizettette ki velük, és más módszerekkel is megkárosította őket.

Zsarolással jutott pénzhez

Zsarolással jutott pénzhez

A tolnai rendőrök a férfit elfogták és előállították.

http://ujhazak.com