Fülöp Attila: 5,3 milliárd forint plusz rezsiár-kompenzációt kapnak a szociális és gyermekvédelmi intézmények

A kormány döntött arról, hogy a szociális és gyermekvédelmi közfeladatot ellátó, civil fenntartású intézmények, valamint a családok átmeneti otthonai összességében 5,3 milliárd forint plusz rezsiár-kompenzációt kapnak - jelentette be a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára pénteken Budapesten, jelezve, a határozat meg is jelent a Magyar Közlönyben.Fülöp Attila a sajtótájékoztatón emlékeztetett: nem ez az első ilyen döntése a kormánynak, korábban már az állami és egyházi fenntartású szervezeteknek is biztosított többlettámogatást. Így összességében, az egész területet érintően már több mint 32 milliárd forintot - 32,2 milliárd forintot - biztosított 2023-ban rezsiár-kompenzációra a kormány - hangsúlyozta Fülöp Attila, hozzáfűzve: ezzel 107 ezer férőhelyet mentettek meg.
   

A 32 milliárd forint plusz forrást azzal indokolta, hogy "ebben a háborús évben, az elrontott szankciós politika és az abból adódó háborús infláció olyan helyzetet eredményezett, ami még soha nem volt". "Még soha nem kellett ilyen mértékű plusz forrást garantálni azért, hogy megőrizzük a szociális és gyermekvédelmi rendszer biztonságát" - mondta az államtitkár.
    

Kijelentette: a kormány elkötelezett amellett, hogy fenntartsák ezt a biztonságot. A részletszabályokat, azt, hogyan kapják meg a civil fenntartású intézmények a többlettámogatást, a Belügyminisztérium a következő hetekben fogja kidolgozni - közölte Fülöp Attila.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

A több mint fél éve szökésben lévő 53 éves férfira az NNI fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le.

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks 30 kilométeres körzetében - közölte a katasztrófavédelem a Facebook-oldalán.

Elvitte az emlékezés virágait

Elvitte az emlékezés virágait

Három dabasi temető sírjairól összesen 50 művirágcsokrot tulajdonított el egy férfi.

http://ujhazak.com