Fülöp Attila: 740 millió forint értékben hirdetnek pályázatot a szociális területen

Szociális szolgáltatások fejlesztésére és felzárkózási programok megvalósítására hirdet pályázatot a kormány 740 millió forint értékben - jelentette be a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.Fülöp Attila közölte, a fogyatékkal élő emberek szállítását, iskolába, munkába jutását segítő szolgálatok új és használt gépjárművek beszerzésére pályázhatnak 400 millió forint értékben. A második pályázat a családok átmeneti otthonainak szól, amelyek nehézséggel küzdő családoknak nyújtanak átmeneti lakhatási lehetőséget.


A szolgáltatást nyújtók 250 millió forint értékben pályázhatnak külső férőhelyek létrehozására, amelyekben a család az intézményrendszer elhagyásának utolsó lépéseként már saját magáról tud gondoskodni - ismertette az államtitkár. Meghirdettek egy a fiatalok zenei oktatását segítő pályázatot is 90 millió forint értékben civileknek, önkormányzati és egyházi fenntartóknak.
    

Fülöp Attila kiemelte, köztudott, hogy a zene segíti a tanulást és a koncentrációt, ezért a pályázattal a zenei oktatás lehetőségének megteremtését és hangszerek beszerzését támogatják. Mindhárom felhívásra szeptember 15-ig lehet jelentkezni, az autóbeszerzésre és a külső férőhelyek megteremtésére a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézeten, a zenei pályázatra pedig a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóságon keresztül - mondta el az államtitkár.
    

Fülöp Attila kiemelte, a pályázatok keretösszegét költségvetési forrásból biztosítják, mert a kormány az ukrajnai háború okozta nehéz gazdasági helyzet ellenére is elkötelezett amellett, hogy megőrizze, megvédje és lehetőség szerint növelje a szociálisan rászoruló embereket segítő forrásokat.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

http://ujhazak.com