Fülöp Attila: a jó gondoskodáspolitika együttműködésen alapul

A jó gondoskodáspolitika egy közösségi műfaj, az abban résztvevő különböző szervezetek együttműködésén alapul - hangoztatta a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára hétfőn Budapesten.Fülöp Attila az első ízben megrendezett magyar csörgőlabdázás napja alkalmából rendezett eseményen kitért arra, hogy az állami fenntartó mindent megtesz a rábízottak ellátásáért, de valódi integráció csak több szereplővel képzelhető el. Ezért fontos a sportszövetségek, a civilek, az egyházak közreműködése - emelte ki.
   

Elmondta, a jövő évi költségvetésben 1300 milliárd forint szerepel a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi kiadásokra, ami a 2010-es 325 milliárd forint négyszerese. "Többet adunk, mint korábban", de ez csak akkor tud igazán hasznosulni, ha ilyen és hasonló programok, kezdeményezések vannak - mondta az államtitkár, utalva arra, hogy a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) a rendezvényen együttműködési megállapodást kötött a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatósággal.
    

Kocsis Máté, az MKSZ elnöke bejelentette, hogy ezentúl november utolsó hétvégéje a magyar csörgőlabdázás napja lesz. A kezdeményezés célja eljuttatni ezt a sportot azokhoz, akik még nem ismerik, tehetségeket felkutatni és népszerűsíteni ezt a sportágat - emelte ki. Utalt arra, hogy mivel a csörgőlabdázás az MKSZ égisze alatt működik, ez a fajta együttműködés lehetőséget ad a társadalmi és egymás iránti felelősségvállalás erősítésére és a személyes kapcsolatok erősítésére.
    

A szövetségi elnök elmondta, kilenc csapat és 76 játékengedéllyel rendelkező csörgőlabdajátékos van Magyarországon, Európában a "legjobban szervezett csörgőlabdavilág a miénk". Kocsis Máté bejelentette azt is, hogy a kézilabda szövetség csatlakozik a közmédia Jónak lenni jó! akciójához és kétmillió forintos adománnyal támogatja az idei kedvezményezett Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségét (MVGYOSZ).
    

Az együttműködési megállapodásról szólva azt mondta, ez lehetőséget nyújt arra is, hogy az állami szociális és gyermekvédelmi ellátásban részesülők közelebb kerüljenek a sporthoz a kézilabdával kapcsolatos élmények, mérkőzések, találkozók biztosításával. Simon Attila, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság főigazgatója arról beszélt, hogy ilyen megállapodás most elsőként jött létre szakmai sportszövetséggel.
    

Elmondta, 880 feladatellátási hellyel csaknem 30 ezer ellátottról gondoskodnak a gyermekvédelem, a fogyatékosság, a szociális ellátás és az idősgondozás területén. A megállapodással az volt a cél, hogy az ellátottaknak megpróbáljanak többet adni életminőségük jobbítása érdekében, hogy a sport és a sportolók megismerése által erőt meríthessenek életük kihívásaihoz.
    

Nagy Sándor, a MVGYOSZ elnöke - megköszönve a pénzbeli támogatást - azt mondta, ahhoz, hogy a látássérült emberek sportoljanak, ahhoz egy befogadó, megértő társadalomra van szükség. A szövetség elnöke ígéretet tett arra, hogy a támogatásokat a mintegy 82 ezer súlyosan látásássérült ember mindennapjainak megkönnyítésére fogják fordítani.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Menekülés és előállítás

Menekülés és előállítás

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság kábítószer birtoklása miatt folytat eljárást egy férfival és egy fiatalkorú lánnyal szemben.

Lenyelt kapszulákban csempészték a kokaint – nemzetközi drogfutárhálózatot buktatott le a KR NNI

Lenyelt kapszulákban csempészték a kokaint – nemzetközi drogfutárhálózatot buktatott le a KR NNI

Hat futár, a bűnszervezet magyar irányítója, valamint két szervező is a gyanúsítottak között van a hazai eljárásban.

Őrizetben a szikés garázda

Őrizetben a szikés garázda

Egy 42 éves férfi előbb egy pékségben kezdett el agresszívan viselkedni egy párral szemben, majd a közeli parkban bántalmazta a férfit, és egy szikét is elővett.

A törölköző nem védi meg az értékeit – tanácsok a strandlopások megelőzésére

A törölköző nem védi meg az értékeit – tanácsok a strandlopások megelőzésére

Az országot érintő rendkívüli hőség miatt egyre többen keresnek felfrissülést a strandokon, fürdőkben és a természetes vizek partjain.

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban, a rendőrség pénteki tájékoztatása szerint vizsgálják az ügyet.

Kriminális helynevek

Kriminális helynevek

A magyarlakta vidékeket járva számos olyan város, falu, természeti képződmény nevével találkozhatunk, melyek a fülnek ismerősen hangzanak, de nem mindig kellemes a jelentéstartalmuk.

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Nem menekülhetett el az igazságszolgáltatás elől az a 43 éves nő, aki 2022-ben késsel támadt kolléganőjére, majd a Székesfehérvári Törvényszék 4 év letöltendő börtönbüntetésre ítélte.

Mindenki szeme láttára

Mindenki szeme láttára

A nagykátai rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a szeméremsértőket.

Életmentő beszélgetés

Életmentő beszélgetés

Egy rendőr lélekjelenlétének és kommunikációs készségeinek köszönhetően sikerült megmenteni egy 19 éves férfi életét Hőgyészen.

Fokozott ellenőrzést rendelt el Budapest rendőrfőkapitánya a hétvégére

Fokozott ellenőrzést rendelt el Budapest rendőrfőkapitánya a hétvégére

Budapest rendőrfőkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el a főváros teljes területére a hétvégére - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

http://ujhazak.com