Fülöp Attila: a szociális munka a nemzetgazdaságra is kihat

A szociális munka a nemzetgazdaságra is kihat, ha a hajléktalanok, a fogyatékossággal élők a segítség révén vissza tudnak integrálódni a társadalomba és munkát tudnak vállalni - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán.Fülöp Attila azt mondta, ami a szociális területen történik, hosszútávon akkor tartható fenn, ha felelősségvállalásra tanítják a rászorulókat. Emiatt szerinte arra kell törekedni - amit a kormány tett az elmúlt években -, hogy erősítsék az szociális ágazatban dolgozók megbecsültségét, és minél szélesebb körben biztosítsák a "felelősségre vezető gondoskodást".

   
Az államtitkár kiemelte, a szociális területen dolgozók anyagi megbecsülését jelzi, hogy az elmúlt hat évben mintegy 65 százalékkal nőtt az átlagbérük. A 2017-ben bevezetett szociális munka napja pedig a szociális területen dolgozók társadalmi megbecsülését szimbolizálja, és mintegy százezer ember munkájára hívja fel a figyelmet - tette hozzá.
    

Korózs Lajosnak, az Országgyűlés népjóléti bizottsága szocialista elnökének hétfői nyilatkozatára reagálva, miszerint nem valósult meg a szociális ágazatban az ígért béremelés, Fülöp Attila azt mondta, a szociális területen dolgozók mintegy húsz éve követelik az emelést, az ellenzéki képviselők kormányzati pozíciójuk idején mégsem tettek ennek érdekében. Hangsúlyozta, a számszerű adatok valós növekedést mutatnak.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Menekülés és előállítás

Menekülés és előállítás

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság kábítószer birtoklása miatt folytat eljárást egy férfival és egy fiatalkorú lánnyal szemben.

Lenyelt kapszulákban csempészték a kokaint – nemzetközi drogfutárhálózatot buktatott le a KR NNI

Lenyelt kapszulákban csempészték a kokaint – nemzetközi drogfutárhálózatot buktatott le a KR NNI

Hat futár, a bűnszervezet magyar irányítója, valamint két szervező is a gyanúsítottak között van a hazai eljárásban.

Őrizetben a szikés garázda

Őrizetben a szikés garázda

Egy 42 éves férfi előbb egy pékségben kezdett el agresszívan viselkedni egy párral szemben, majd a közeli parkban bántalmazta a férfit, és egy szikét is elővett.

A törölköző nem védi meg az értékeit – tanácsok a strandlopások megelőzésére

A törölköző nem védi meg az értékeit – tanácsok a strandlopások megelőzésére

Az országot érintő rendkívüli hőség miatt egyre többen keresnek felfrissülést a strandokon, fürdőkben és a természetes vizek partjain.

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban, a rendőrség pénteki tájékoztatása szerint vizsgálják az ügyet.

Kriminális helynevek

Kriminális helynevek

A magyarlakta vidékeket járva számos olyan város, falu, természeti képződmény nevével találkozhatunk, melyek a fülnek ismerősen hangzanak, de nem mindig kellemes a jelentéstartalmuk.

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Nem menekülhetett el az igazságszolgáltatás elől az a 43 éves nő, aki 2022-ben késsel támadt kolléganőjére, majd a Székesfehérvári Törvényszék 4 év letöltendő börtönbüntetésre ítélte.

Mindenki szeme láttára

Mindenki szeme láttára

A nagykátai rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a szeméremsértőket.

Életmentő beszélgetés

Életmentő beszélgetés

Egy rendőr lélekjelenlétének és kommunikációs készségeinek köszönhetően sikerült megmenteni egy 19 éves férfi életét Hőgyészen.

Fokozott ellenőrzést rendelt el Budapest rendőrfőkapitánya a hétvégére

Fokozott ellenőrzést rendelt el Budapest rendőrfőkapitánya a hétvégére

Budapest rendőrfőkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el a főváros teljes területére a hétvégére - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

http://ujhazak.com