Fülöp Attila: a szociális terület közösségi ügy

A szociális és gyermekvédelmi terület a közösség ügye, a közösség védelmére szorul - jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára szerdán a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Mándokon.Fülöp Attila egy 200 millió forintból felépített, a fogyatékosok nappali ellátását segítő épület avatásán azt mondta: az állam segíti, garantálja és támogatja ezt a területet, amelynek jelenleg mintegy kétharmadát egyházi, önkormányzati és civil fenntartású intézmények látnak el.

  
Ez a rendszer csak akkor tud jól működni, ha helyben, a helyi emberek akaratához és igényeihez igazodik - hívta fel a figyelmet. Az államtitkár hozzátette: a 2020-as költségvetés szerint az intézményfenntartók megemelt normatívát kapnak feladataik ellátásához, ami összességében 40 milliárd forintot jelent. Fülöp Attila hangsúlyozta, ezzel a törvényileg garantált, megemelt összeg segítségével a fenntartók kiszámíthatóbban és stabilabban tudnak majd gazdálkodni.


Ez az intézkedés például a helyben és a térségben élő fogyatékosok nappali ellátását segítő intézmény számára a korábbi 500 ezer forint helyett 689 ezer forintos normatívát tesz lehetővé - jegyezte meg. Az államtitkár kifejtette, a mándoki létesítmény a helyben lakó fogyatékkal élőknek nyújt közösségi, támogatott helyet úgy, hogy továbbra is a családjukkal élhetnek.
    

A kormány elkötelezett az alapszolgáltatások megerősítésében és szeretné családcentrikussá tenni a szociális és a gyermekvédelmi ágazatot is - hangoztatta Fülöp Attila. Utalt arra, a kabinet az elmúlt években jelentős minimálbér- és garantáltbérminimum-emelést hajtott végre, ami ezen a területen dolgozók bérét egyaránt érintette.
    

Pekó László, Mándok független polgármestere elmondta, a beruházás keretében elkészült egy csaknem 500 négyzetméteres szolgáltató épület, amely elsősorban a fogyatékkal élők nappali fejlesztését teszi lehetővé. A fejlesztés a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program pályázatán elnyert csaknem 150 millió forintból, valamint kiegészítő hazai támogatás és az önkormányzat 12 millió forintos önereje révén valósult meg.
    

Az épület avatásán beszédet mondott Tilki Attila, a Fidesz-KDNP térségi országgyűlési képviselője és Seszták Oszkár, a megyei közgyűlés kormánypárti elnöke is.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Menekülés és előállítás

Menekülés és előállítás

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság kábítószer birtoklása miatt folytat eljárást egy férfival és egy fiatalkorú lánnyal szemben.

Lenyelt kapszulákban csempészték a kokaint – nemzetközi drogfutárhálózatot buktatott le a KR NNI

Lenyelt kapszulákban csempészték a kokaint – nemzetközi drogfutárhálózatot buktatott le a KR NNI

Hat futár, a bűnszervezet magyar irányítója, valamint két szervező is a gyanúsítottak között van a hazai eljárásban.

Őrizetben a szikés garázda

Őrizetben a szikés garázda

Egy 42 éves férfi előbb egy pékségben kezdett el agresszívan viselkedni egy párral szemben, majd a közeli parkban bántalmazta a férfit, és egy szikét is elővett.

A törölköző nem védi meg az értékeit – tanácsok a strandlopások megelőzésére

A törölköző nem védi meg az értékeit – tanácsok a strandlopások megelőzésére

Az országot érintő rendkívüli hőség miatt egyre többen keresnek felfrissülést a strandokon, fürdőkben és a természetes vizek partjain.

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban, a rendőrség pénteki tájékoztatása szerint vizsgálják az ügyet.

Kriminális helynevek

Kriminális helynevek

A magyarlakta vidékeket járva számos olyan város, falu, természeti képződmény nevével találkozhatunk, melyek a fülnek ismerősen hangzanak, de nem mindig kellemes a jelentéstartalmuk.

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Nem menekülhetett el az igazságszolgáltatás elől az a 43 éves nő, aki 2022-ben késsel támadt kolléganőjére, majd a Székesfehérvári Törvényszék 4 év letöltendő börtönbüntetésre ítélte.

Mindenki szeme láttára

Mindenki szeme láttára

A nagykátai rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a szeméremsértőket.

Életmentő beszélgetés

Életmentő beszélgetés

Egy rendőr lélekjelenlétének és kommunikációs készségeinek köszönhetően sikerült megmenteni egy 19 éves férfi életét Hőgyészen.

Fokozott ellenőrzést rendelt el Budapest rendőrfőkapitánya a hétvégére

Fokozott ellenőrzést rendelt el Budapest rendőrfőkapitánya a hétvégére

Budapest rendőrfőkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el a főváros teljes területére a hétvégére - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

http://ujhazak.com