Fülöp Attila: folytatódik a Lépj! Gyermekvédelmi Otthonteremtési Program

Folytatódik a Lépj! Gyermekvédelmi Otthonteremtési Program, amelyet ígéretéhez híven a gyermekvédelemben felnőtt fiatalok részére indított el a kormányzat - jelentette be a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára hétfőn Dunaújvárosban.Fülöp Attila az első körben kiosztott egyik lakásban tartott sajtótájékoztatón elmondta, a második fordulóban 29 lakást hirdetnek meg szerte az országban, jellemzően nagyvárosokban, pályázni május 25-ig lehet. Jelezte, hogy olyan fiatalok jelentkezését várják, akik a gyermekvédelemben legalább két évet eltöltöttek, ma már 18-35 évesek, munkaviszonnyal rendelkeznek és nincs köztartozásuk.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy az érintett fiataloknak szeretnének kedvezményes lakhatást biztosítani, ahol az önálló életüket elkezdhetik. Hozzátette: az MR Közösségi Lakásalap Közhasznú Nonprofit Kft.-vel közös kezdeményezésben van egy 5 éves fix bérleti szerződés, amelynek végén elővásárlási joggal rendelkeznek a lakók, így a lakás akár a tulajdonukba is kerülhet.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Gyors rendőri fellépés

Gyors rendőri fellépés

A monori rendőrök néhány órán belül elfogták a négy férfit.

Meggyújtotta felesége haját

Meggyújtotta felesége haját

A tapolcai rendőrök őrizetbe vették a bántalamzót.

Rendőrkézen a magamutogató

Rendőrkézen a magamutogató

Készenléti rendőrök intézkedtek a Margitszigeten egy szeméremsértő külföldivel szemben.

Budapesten mosták a nemzetközi maffia pénzét – elfogták őket

Budapesten mosták a nemzetközi maffia pénzét – elfogták őket

A KR NNI nyomozói öt nőt és öt férfit gyanúsítanak, 18 helyszínen kutattak, több mint 540 millió forint vagyont elvontak.

A parkolók réme végül hibázott

A parkolók réme végül hibázott

A győri rendőrök elfogtak egy 59 éves helyi férfit, aki hónapokon keresztül autókat tört fel a város különböző pontjain.

A halálból rántották vissza

A halálból rántották vissza

Testkamerás videón, ahogy a rendőrök az utolsó utáni pillanatban kapják el a Petőfi hídról leugró fiatalembert.

Bilincsben a bűnözői csoport tagjai

Bilincsben a bűnözői csoport tagjai

Ceglédi betörőbandát lepleztek le a Pest megyei rendőrök.

Még Dubajban sem lehet elbújni a rendőrök elől

Még Dubajban sem lehet elbújni a rendőrök elől

Az Egyesült Arab Emírségekben fogtak el egy körözött férfit a Pest vármegyei rendőrök a NEBEK, a KR NNI és a helyi hatóságok együttműködésével.

Fesztiválszezon - vásároljunk biztonságosan jegyet!

Fesztiválszezon - vásároljunk biztonságosan jegyet!

Kezdődik a fesztiválszezon, indulnak a nyári koncertek, ami a jegyekkel, belépőkkel való visszaélések, csalások számának megszaporodását is eredményezheti.

Több körözött embert is elfogtak a Kelenföldi pályaudvarnál zajló közbiztonsági akcióban

Több körözött embert is elfogtak a Kelenföldi pályaudvarnál zajló közbiztonsági akcióban

Több mint 700 igazoltatást hajtott végre és 29 embert fogott el, illetve állított elő a rendőrség a Kelenföldi pályaudvar könyékén május 28-tól zajló közbiztonsági akcióban - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata.

http://ujhazak.com