Fülöp Attila: kiemelten fontos a gyermekvédelemben dolgozók elismerése

A gyermekvédelmi rendszerben dolgozók elismerése különösen fontos, mivel mindent megtesznek azért, hogy az intézményekből kikerülő fiatalok élete egyenesbe kerüljön, és így váljanak adófizető polgárokká - hangoztatta a Belügyminisztérium (BM) gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára csütörtökön Kalocsán.Fülöp Attila a Speciális Gyermekotthoni Központ kalocsai tagintézményében - amely gyermekotthon, általános iskola és szakiskola - hangsúlyozta: ezért is hozta a magyar kormány azt az intézkedést, hogy idén januártól a speciális gyermekotthonokban dolgozók pótlékait ötszörösére emelik, ezzel is megköszönve a munkájukat.
    

Az államtitkár az évzáró-gyermeknapon úgy fogalmazott, hogy "ha egy fiatal életéből hiányzik a biztonság és a kötődés, akkor ott különösen fontos a védelem, különösen fontos a gyermekvédelem rendszere". Hangsúlyozta: a fiatalok gyermekvédelemben eltöltött ideje átmeneti időszakot jelent, és "a 23 ezer gyermek ma Magyarországon nem önszántából, jókedvéből, és nem is érdemei híján került általában a gyermekvédelembe".     


Fülöp Attila azt mondta, a gyermekotthonokban élőknél és dolgozóknál látni kell azt az összetettséget, a traumákat és a lelki mélységeket, amelyeket egy gyermekotthon, a gyermekvédelem magában hordoz. Az országban több száz súlyos pszichés gondokkal küzdő gyermek, fiatal él hasonló otthonokban - mondta. Kitért arra: Kalocsán a speciális gyermekotthon vezetői és dolgozói azt vállalják, hogy olyan fiatal fiúkkal foglalkoznak, akiknek talán a legnehezebb a helyzetük, a legtraumatizáltabbak, de mégis megpróbálják "az életüket egyenesbe hozni".
    

Juhász Gábor, a kalocsai gyermekotthon igazgatója elmondta: az évzáró-gyermeknapon vendégül látják az esztergomi speciális gyermekotthon lakóit. A találkozó csapatversenyekkel, közös főzéssel, kézműves foglalkozásokkal telik, majd a Kalocsai Fiúk Zenekar koncertjével zárul.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com