Fülöp Attila: otthoni segítő szolgáltatást biztosító szervezeteknek hirdetett pályázatot a kormány

Fogyatékossággal élő vagy 14 éven aluli tartósan beteg családtagjukat otthon gondozókat segítő szervezeteknek hirdetett pályázatot a kormány 114 millió forintos keretösszeggel - jelentette be Fülöp Attila, a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára sajtótájékoztatón, Budapesten csütörtökön.Fülöp Attila elmondta: évek óta támogatják azokat a szervezeteket, amelyek segítik a fogyatékossággal élőt, illetve 14 éven aluli tartósan beteg gyermeket otthon ápoló családokat, tehermentesítik a szülőket. A segítség például az lehet, hogy a gyermeket hazakísérik a iskolából, amíg a szülők dolgoznak. A támogatás elsődleges célja, hogy a szülők megőrizhessék munkahelyüket.
    

A támogatás már 10 megyében több száz család számára elérhető. A cél, hogy a projekt országossá váljon, amihez az uniós források felszabadulása is szükséges. A szolgáltatás modellkísérleteit, a módszertan kidolgozását a Kézenfogva Alapítvány végezte, az állam pedig évek óta támogatást nyújt ehhez a tevékenységhez - tette hozzá az államtitkár.
    

A pályázatot csütörtökön jelentette meg a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet, és 30 nap van a benyújtásra. Kogon Zsófia, a Kézenfogva Alapítvány munkatársa elmondta: a minisztérium 10 éve partner a szolgáltatás finanszírozásában, fejlesztésében, amely az EU-s irányelvekhez illeszkedve a társadalmi integrációt támogatja, elősegíti, hogy az érintettek a saját környezetükben, családjukban kapják meg az alapszolgáltatásokat.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Menekülés és előállítás

Menekülés és előállítás

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság kábítószer birtoklása miatt folytat eljárást egy férfival és egy fiatalkorú lánnyal szemben.

Lenyelt kapszulákban csempészték a kokaint – nemzetközi drogfutárhálózatot buktatott le a KR NNI

Lenyelt kapszulákban csempészték a kokaint – nemzetközi drogfutárhálózatot buktatott le a KR NNI

Hat futár, a bűnszervezet magyar irányítója, valamint két szervező is a gyanúsítottak között van a hazai eljárásban.

Őrizetben a szikés garázda

Őrizetben a szikés garázda

Egy 42 éves férfi előbb egy pékségben kezdett el agresszívan viselkedni egy párral szemben, majd a közeli parkban bántalmazta a férfit, és egy szikét is elővett.

A törölköző nem védi meg az értékeit – tanácsok a strandlopások megelőzésére

A törölköző nem védi meg az értékeit – tanácsok a strandlopások megelőzésére

Az országot érintő rendkívüli hőség miatt egyre többen keresnek felfrissülést a strandokon, fürdőkben és a természetes vizek partjain.

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban, a rendőrség pénteki tájékoztatása szerint vizsgálják az ügyet.

Kriminális helynevek

Kriminális helynevek

A magyarlakta vidékeket járva számos olyan város, falu, természeti képződmény nevével találkozhatunk, melyek a fülnek ismerősen hangzanak, de nem mindig kellemes a jelentéstartalmuk.

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Nem menekülhetett el az igazságszolgáltatás elől az a 43 éves nő, aki 2022-ben késsel támadt kolléganőjére, majd a Székesfehérvári Törvényszék 4 év letöltendő börtönbüntetésre ítélte.

Mindenki szeme láttára

Mindenki szeme láttára

A nagykátai rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a szeméremsértőket.

Életmentő beszélgetés

Életmentő beszélgetés

Egy rendőr lélekjelenlétének és kommunikációs készségeinek köszönhetően sikerült megmenteni egy 19 éves férfi életét Hőgyészen.

Fokozott ellenőrzést rendelt el Budapest rendőrfőkapitánya a hétvégére

Fokozott ellenőrzést rendelt el Budapest rendőrfőkapitánya a hétvégére

Budapest rendőrfőkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el a főváros teljes területére a hétvégére - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

http://ujhazak.com