Fülöp Attila: vasárnap éjfélig érvényben marad a vörös kód

Vasárnap éjfélig meghosszabbították a hőség miatt már érvényben lévő, úgynevezett vörös kód intézkedést, amely kötelezővé teszi valamennyi szociális intézmény számára a bajba jutott hajléktalan emberek befogadását - közölte a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.Fülöp Attila elmondta: elrendelte, hogy a szociális intézményrendszerben fennálló vöröskód-protokollt, amely péntek éjfélkor járt volna le, hosszabbítsák meg vasárnap éjfélig az időjárási előrejelzésnek megfelelően.
    

Ilyen rendkívüli körülmények között a szociális segítő szakma első számú feladata az élet védelme - hangsúlyozta az államtitkár, majd megjegyezte: a vörös kód idején minden szociális intézmény, bármivel is foglalkozik, kötelezhető arra, hogy a bajba jutott hajléktalanokat befogadja és ellássa, ugyanakkor a fő felelősség továbbra is a hajléktalanellátó rendszeré marad.
    

Fülöp Attila közölte: országosan és Budapesten is 77 százalékos a férőhelykihasználtság a hajléktalanellátó rendszerben, tehát van szabad kapacitás.  A vörös kód nemcsak az intézményrendszer szempontjából egy különleges eljárás, hanem az a társadalom részére is egy figyelemfelhívás, hogy jobban odafigyeljünk egymásra - mutatott rá.
    

Müller Cecília országos tisztifőorvos a hőségről szólva arról beszélt, egy rendkívüli helyzetben vagyunk, és úgy néz ki, hogy az elkövetkezendő napokban is ennek nézünk elébe. Ilyen tartósan nem kellett szembenéznünk ekkora kihívással, egy folyamatos hőterhelésről van szó, ezért meg kell védeni a lakosságot - mondta. Kiemelte, vannak olyan lakosságcsoportok, akikre ez a rendkívüli megterhelés különösen nagy rizikóval jár. Ilyenek a csecsemők, a kisgyermekek, az idősek, a szív- és érrendszeri megbetegedésben és bármely egyéb krónikus megbetegedésben szenvedők. A hajléktalan emberek nagyon nehezen tudnak a hőség ellen védekezni, rájuk különösen is vigyázni kell, és gondoskodnunk kell róluk - mondta Müller Cecília.
   

Az országos tisztifőorvos arra kért mindenkit, hogy ha fekvő embert látnak, aki rosszul lett, mindenképpen segítsenek rajta: vigyék árnyékos helyre, itassák meg, és ha szükséges, akkor hívják a 112-es segélyhívó számot. Emlékeztetett, harmadfokúra emelték a hőségriasztás szintjét vasárnap estig. Müller Cecília felhívta arra is a figyelmet, hogy ilyen nagyon meleg időben a fizikai aktivitás csökkentésével az egészséges szervezetet is védelmezzük. Lédús, könnyen emészthető ételek, gyümölcsök fogyasztását javasolta. Továbbá a joghurtok, zöldséglevesek, krémlevesek mellett a zöldségekkel tudjuk pótolni azt a sótartalmat is, amit elveszít a szervezet ezekben a napokban - mutatott rá.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek, a halottak napja, a mindenszentek és a halloween gyakori közbiztonsági veszélyeire hívták fel a figyelmet az Országos-Rendőr-főkapitányság (ORFK) és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) képviselői.

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

A kaposvári nyomozók őrizetbe vették azt a két férfit, akik egy lezáratlanul hagyott személygépkocsival hajtottak el a somogyi megyeszékhelyről.

http://ujhazak.com