Fürjes: Budapest egyik legnagyobb parkja épül meg Csepelen

Megkezdődött a Csepeli Közpark építésének előkészítése, ami a maga 36 hektáros területével Budapest egyik legnagyobb parkja lesz - írta a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára pénteken a Facebookon.Fürjes Balázs bejegyzésében az áll, a kormányzati Budapest Fejlesztési Központ (BFK) pénteken megindította az Európai Unió hivatalos közbeszerzési értesítőjében a nyílt közbeszerzési eljárást az új észak-csepeli közpark tervezésére. "Meggyőződésem, hogy a közlekedés-, különösen a közösségi-, azon belül is a kötöttpályás közlekedés fejlesztése és az otthonteremtés mellett a legfontosabb városfejlesztési feladat Budapesten a zöldítés. A minőségi zöldterület fejlesztése. Több és jobb minőségű közpark, lakossági sportpark létrehozása" - hangsúlyozta az államtitkár.

   
Hozzátette, a parkban nagy, szabad pihenőterek, tisztások, gyalogos- és kerékpárutak, sétányok, ösvények, közösségi sportpályák, illetve kertek, kültéri fitnesz, mászófalak, görpark, valamint padok is lesznek. Továbbá Duna-parti teraszokat, kiülőket, utcabútorokat és biciklis-gyalogos hidakat építenek ki. "Mivel városi jelentőségű park lesz itt, a megközelíthetőségén is dolgozunk. Egyik oldalról a fejlesztés alatt álló és Kálvin térig hosszabbítandó csepeli hév és a Weiss Manfréd úti kerékpárút határolja, délről a jövőbeni Galvani-híd kapcsolódó körútja és a rajta futó villamos és kerékpárút, a Kis-Dunán keresztül Ferencváros fejlesztési területei felé pedig gyalogos és kerékpáros hidakat készítünk elő" - írta Fürjes Balázs.
    

Közölte azt is, a park egyik különlegessége az úgynevezett "wetland" kultúra lesz, ami egy, a csapadékvizet környezetbarát módon kezelő vizes élőhely. A tervezési pályázat idén májusban zárul, a tervek, közösségi tervezésben és az önkormányzatokkal egyeztetve, két év alatt készülhetnek el - jelezte az államtitkár.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Az éj leple alatt kötött el egy kocsit két 16 éves fiú.

Bokorban próbált elbújni

Bokorban próbált elbújni

A riasztó buktatta le, a bokor pedig nem rejtette el – a rendőrök még a helyszínen elfogták a betörőt Kecskeméten.

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

A Paksi Rendőrkapitányság egyenruhásainak gyors döntése és szakszerű elsősegélynyújtása mentette meg annak a férfinak az életét, aki a rendőri felszólításra nem állt meg egy közlekedési ellenőrzésre, majd balesetet szenvedett.

Loptak, hogy befizesse a bírságot

Loptak, hogy befizesse a bírságot

A pásztói rendőrök elfogták azt a fiatal párt, akik előre kitervelten megloptak egy idős asszonyt.

Késelés Enyingen

Késelés Enyingen

Két férfit életveszélyesen megsebesített egy 41 éves enyingi lakos.

Légyottra ment, végül kirabolták

Légyottra ment, végül kirabolták

Egy 22 éves férfi egy internetes felnőttoldalon megismert nőhöz érkezett Érsekvadkertre.

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Két kerékpáros halt meg egy Békés határában történt közlekedési balesetben.

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

A készenléti rendőrök a magyar–osztrák–német vonatkísérő szolgálat keretében nemzetközi járaton intézkedtek egy 25 éves ukrán férfival szemben.

Megszegte a szabályt

Megszegte a szabályt

A férfi a távoltartás hatálya alatt zaklatta azt a nőt, akit korábban bántalmazott.

http://ujhazak.com