Fürjes: vitassa meg a Városligeti építési szabályzat módosítását a közfejlesztési tanács!

A kormány azt kéri a fővárostól, hogy a Városligeti építési szabályzat (VÉSZ) módosításának tervezetét a Fővárosi Közgyűlés döntése előtt a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsában (FKT) tárgyalják meg - írta a Miniszterelnökség Budapest és az agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára Karácsony Gergely főpolgármesternek címzett levelében, amelyet kedden az MTI-hez is eljuttattak.Fürjes Balázs, aki az FKT ügyvezető alelnöke is, levelében úgy fogalmazott: "az FKT-kormányhatározat alapján különösen is kérjük és javasoljuk, hogy annak szabályai betartásával a VÉSZ módosítás tervezetét közgyűlési döntéshozatal előtt, szakmai párbeszéd keretében, a korrekt partnerség elvének megfelelően vitassuk meg a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsában és csak azt követően szülessen közgyűlési döntés".

    
A kormány teljes egészében betartotta és betartja az FKT-ra vonatkozó szabályokat, sőt olyan kérdésekben is kezdeményezte közös álláspont kialakítását, amelyek esetén erre nem lett volna szükség - emelte ki az államtitkár. Majd így folytatta: "meggyőződésünk, hogy ez szolgálja a budapestiek érdekét, ez áll összhangban a kormány és főváros általunk helyesnek tartott korrekt partneri viszonyával". Ugyanakkor a fővárosi önkormányzat rendre úgy hoz döntéseket az állami beruházásként megvalósuló Liget programról, hogy előzetesen nem egyeztet a kormánnyal - írta.
    

A kormány kéri a fővárostól e gyakorlat megváltoztatását és az előzetes szakmai párbeszéd lefolytatását - olvasható a levélben. Az FKT működését szabályozó kormányhatározat szerint a testület megtárgyalja és véleményezi a fővárosi településfejlesztési és településrendezési eszközök, illetve azok módosításainak tervezeteit, ideértve a Városligeti építési szabályzatot is.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Az éj leple alatt kötött el egy kocsit két 16 éves fiú.

Bokorban próbált elbújni

Bokorban próbált elbújni

A riasztó buktatta le, a bokor pedig nem rejtette el – a rendőrök még a helyszínen elfogták a betörőt Kecskeméten.

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

A Paksi Rendőrkapitányság egyenruhásainak gyors döntése és szakszerű elsősegélynyújtása mentette meg annak a férfinak az életét, aki a rendőri felszólításra nem állt meg egy közlekedési ellenőrzésre, majd balesetet szenvedett.

Loptak, hogy befizesse a bírságot

Loptak, hogy befizesse a bírságot

A pásztói rendőrök elfogták azt a fiatal párt, akik előre kitervelten megloptak egy idős asszonyt.

Késelés Enyingen

Késelés Enyingen

Két férfit életveszélyesen megsebesített egy 41 éves enyingi lakos.

Légyottra ment, végül kirabolták

Légyottra ment, végül kirabolták

Egy 22 éves férfi egy internetes felnőttoldalon megismert nőhöz érkezett Érsekvadkertre.

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Két kerékpáros halt meg egy Békés határában történt közlekedési balesetben.

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

A készenléti rendőrök a magyar–osztrák–német vonatkísérő szolgálat keretében nemzetközi járaton intézkedtek egy 25 éves ukrán férfival szemben.

Megszegte a szabályt

Megszegte a szabályt

A férfi a távoltartás hatálya alatt zaklatta azt a nőt, akit korábban bántalmazott.

http://ujhazak.com