Futással és koszorúzásokkal emlékeztek a caporettói áttörés évfordulójára

Több mint ezer kilométeres futással, útközben az első világháborús emlékműveknél és temetőknél koszorúzással tisztelegtek a Magyar Honvédség katonái az elhunyt katonák előtt, a caporettói áttörés századik évfordulója alkalmából.Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlament államtitkára az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában elmondta, hogy az emlékfutást  a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum kezdeményezésére szervezték meg. Kiemelte, hogy a jó sportoló és a jó katona erényei, mint az állóképesség és a kitartás - hasonlóak. Sok mai sportág - például az öttusa - katonai készségekből, képességekből fejlődött ki - fűzte hozzá.

    
Nevelős László, a centenáriumi emlékfutócsapat vezetője elmondta: a mintegy 1020 kilométeres távot tízen teljesítették. A magyarországi szakaszon 82, míg Szlovéniában 72 településen haladtak keresztül, végül kedden értek célba a szlovéniai Kobaridba, az egykori Caporettóba. A Centenáriumi Emlékfutás a Hősökért elnevezésű futás résztvevői október 11-én a budapesti Hősök teréről Simicskó István honvédelmi miniszter beszédét követően rajtoltak el.


Több településen helyi lakosok, civil szervezetek, iskolások is csatlakoztak a futáshoz, illetve az első világháborús emlékhelyeknél tartott koszorúzási ünnepségekhez. A HM egy korábbi háttéranyagában azt írta: az Osztrák-Magyar Monarchia első világháborús történetében az egyik legsikeresebb és legkiemelkedőbb esemény a caporettói áttörés volt. Az 1917. október 24-én megindított hadműveletben az osztrák-magyar és szövetséges német csapatok áttörték az olasz védvonalat és a tizenegy, védekezésben eltelt isonzói csata után "csapataink átvették a kezdeményezést és óriási győzelmet arattak az olasz csapatok fölött".


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kinder tojásban is rejtegetett drogot

Kinder tojásban is rejtegetett drogot

A zuglói rendőrök egy kábítószer terjesztőn ütöttek rajta.

Filmbe illő jelenet

Filmbe illő jelenet

Az autóval együtt egy öt éves gyereket is elvitt egy fiatal Sülysápról.

Hozzátartozóit fenyegette

Hozzátartozóit fenyegette

A 45 éves férfi veréssel és a házuk felgyújtásával fenyegette meg a családtagjait, hogy az ő javára tegyenek vallomást egy tárgyaláson.

Vascsővel estek egymásnak

Vascsővel estek egymásnak

A nagykanizsai rendőrök két helyi férfit hallgattak ki felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt.

Rendőr hangja tartotta életben: „Ne add fel!”

Rendőr hangja tartotta életben: „Ne add fel!”

Papucsban, zokniban indult el az éjszakába egy férfi, hogy lehiggadjon egy vita után. A havas erdő azonban csapdává vált.

Működött a riadólánc

Működött a riadólánc

Egy román férfi egy idős nőtől 500 ezer forint pénzt vett el, de nem jutott messzire.

Bántalmazás és maradandó fogyatékosság

Bántalmazás és maradandó fogyatékosság

A rendőrség 45 nap alatt lefolytatta az eljárást azzal a férfival szemben, aki életveszélyes sérüléseket okozott ismerősének.

Ideiglenesen bezárattak két üzletet

Ideiglenesen bezárattak két üzletet

Tiltott teljesítményfokozó szereket árultak két szolnoki boltban, a rendőrség mindkettőt bezáratta.

Bedrogozva ment a kihallgatásra

Bedrogozva ment a kihallgatásra

Egy 24 éves helyi férfit azzal gyanúsítanak a csornai rendőrök, hogy rendszeresen kábítószert értékesített helyi és környékbeli lakosoknak.

A késen kívül fegyvereket is találtak a pacsai gyilkosság német gyanúsítottjánál

A késen kívül fegyvereket is találtak a pacsai gyilkosság német gyanúsítottjánál

Engedély nélkül tartott fegyvereket és lőszereket is találtak annak a 62 éves német férfinak a somogyi otthonában, akit a Pacsán történt emberölés gyanúsítottjaként vettek őrizetbe szerda éjszaka; a gyilkossághoz használt kés az autójából került elő.

http://ujhazak.com