Futókörök, bringaparkok és görparkok építésével folytatódik az Aktív települések program

A mozgás mindennapi feltételeinek javítása érdekében 2023-ban is folytatódik az Aktív települések program: idén futókörök, bringaparkok és görparkok építésére írt ki programot Révész Máriusz, a Miniszterelnökség aktív Magyarországért felelős államtitkára összesen 750 millió forintos keretösszeggel - tudatta az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ az MTI-vel szerdán.A program sikerét jól mutatja, hogy az elmúlt években már közel 250 bringapálya, futókör, görpark, sítanpálya, műjégpálya, sziklamászó-útvonal, mászóterem és vasalt út kialakítását vagy felújítását támogatta a kormány. Az Aktív települések program részeként futó Országos Bringapark Programnak köszönhetően már 84 helyen valósultak meg kerékpárpályák, és további 14 építése zajlik jelenleg is. Azért, hogy megfelelő minőségű és biztonságos pályák épüljenek, a program szakmai felügyeletét a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ) lája el - közölték.
    

A kerékpárnál kisebb kerekű eszközökkel való sportolást is támogat a program, így idén is lehet görparkok építésére jelentkezni. Ezek a létesítmények elsősorban a gördeszkázók, görkorcsolyázók és rollerezők igényeit elégítik ők. A sportágak népszerűségének emelkedését mi sem bizonyítja jobban, minthogy a gördeszka már olimpiai sportággá, illetve a tavaly átadott győri görpark rövid időn belül a helyi fiatalok egyik legnépszerűbb találkozópontjává vált.


A megfelelő minőségű görparkok kialakítását a Magyar Országos Görkorcsolya és Gördeszka Szövetség (MOGGSZ) ellenőrzi. Ami közös ezekben a fejlesztésekben, hogy a napi mozgás lehetőségét és élményét adják meg, egyben pedig találkozási pontként is funkcionálnak. Valós alternatívát, azaz valódi élményt nyújtanak az okostelefon vagy éppen a streaming csatornák nézése helyett, elsősorban a tizen- és huszonéves korosztálynak.
    

A napi szükséges mozgás eléréséhez nyújtanak segítséget a futókörök. A programban legalább 600 méter hosszú, 120 centiméter széles, rekortán pályák építését támogatják. A szakszerű futókörök kialakítását a Szabadidősport-eseményszervezők Országos Szövetsége (SZEOSZ) ellenőrzi. Az összesen 750 millió forintos keretösszeggel meghirdetett program lebonyolítását az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ (AÖFK) végzi. A részletes kiírások az aktivmagyarorszag.hu oldalon érhetőek el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com