Futóverseny miatt vasárnap forgalomkorlátozások lesznek Budapesten

Futóverseny miatt vasárnap forgalomkorlátozások lesznek érvényben Budapest belvárosában, módosul a 2-es villamos, a 83-as trolibusz, továbbá a 15-ös és a 115-ös busz közlekedése is - tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-t.bkvA közlemény szerint vasárnap kora délután tartják a Mikulásfutás elnevezésű versenyt, amelynek útvonala: Sóház utca, Fővám tér, Váci utca, Irányi utca, Március 15. tér, Petőfi téri lehajtó, Jane Haining rakpart, pesti alsó rakpart, Salkaházi Sára rakpart, Fővám tér.

A verseny miatt lezárják a közúti forgalom elől a Fővám tér Corvinus Egyetem előtti szakaszát 8 és 18 óra között, valamint időszakosan a Vámház körutat a Fővám térnél, az Irányi utcát, a pesti alsó rakpartot a Március 15. térnél, a Petőfi teret, valamint a rakpartot a Csarnok tér és az Eötvös tér között.

A BKK arra figyelmeztette a közlekedőket, hogy a lezárások közelében torlódás alakulhat ki. A 2-es villamos várhatóan 12.40 és 15.40 között két szakaszon, megosztva közlekedik majd a Közvágóhíd felől a Boráros térig, illetve a Jászai Mari tér felől a Széchenyi István térig.

A villamos által nem érintett szakaszon a 15-ös és a 115-ös busszal lehet utazni, továbbá villamospótló autóbusz közlekedik 2-es jelzéssel a Boráros tér és a Széchenyi István tér között. A 83-as trolibusz várhatóan 12.40 és 15.50 között a Fővám tér felé a Kinizsi utcától módosított útvonalon halad, ezért nem érinti a Közraktár utca és a Fővám tér megállót. Az Orczy tér felé a trolibusz közlekedése változatlan.

A 15-ös és 115-ös busz várhatóan 12.40 és 15.40 között a Boráros tér felé módosított útvonalon halad, nem érinti a Március 15. tér és a Fővám tér megállót. A Gyöngyösi utca és az Árpád híd felé a buszok közlekedése változatlan.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

A Pest Vármegyei Főügyészség minősített gyermekpornográfia bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki 5 hónapon keresztül több gyermeket vett rá arra, hogy magukról pornográf képeket, videókat készítsenek és azokat elküldjék neki.

Adventi életmentés

Adventi életmentés

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság egyenruhásai egy idős férfi életét mentették meg kitartásukkal.

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség további bűncselekményeket rótt a volt igazgató terhére, és egy újabb őrizetbe vett gyanúsított letartóztatását indítványozta - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

A 29 éves nőt és 15 hónapos gyermekét a rendőrök nagy erőkkel keresik.

Elfogás és emberség

Elfogás és emberség

Ez a történet gödöllői rendőrökről szól, köztük Vincze János törzszászlósról, a Gödöllői Rendőrkapitányság bűnügyi helyszínelőjéről és készenléti nyomozójáról.

Bűnös örökösök

Bűnös örökösök

21 embert gyanúsít a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) gazdasági bűnügyek nyomozásával foglalkozó egysége azzal, hogy törvényes örökös nélkül elhunytak hagyatékát jogosulatlanul megszerezték.

Több mint 160 millió forintot csalt ki egy férfi kedvező befektetés ígéretével

Több mint 160 millió forintot csalt ki egy férfi kedvező befektetés ígéretével

Több mint 160 millió forintot csalt ki egy győri férfi több embertől kedvező befektetési lehetőség ígéretével - közölte a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

Kilenc év után felderített emberölés kísérlete

Kilenc év után felderített emberölés kísérlete

A Baranya vármegyei rendőrök idén januárban elfogták a pécsi gyanúsítottat, a vizsgálatot a napokban fejezték be.

Támogató jelenlét

Támogató jelenlét

A férfi átadott egy levelet a szomszédjának, azzal a kikötéssel, hogy csak másnap nyithatja ki.

Rendőri segítség a gyermekvédelmi intézményekben

Rendőri segítség a gyermekvédelmi intézményekben

Azokban a gyermekvédelmi intézményekben, amelyeket a rendőrség fokozottan felügyel, a napokban több munkatársunk jelent meg abból a célból, hogy megismerjük, felmérjük a helyi viszonyokat.

http://ujhazak.com