Gaal Gergely: erősíti a települések közötti összefogást a Magyar falu program

A Magyar falu program erősíti a települések közötti összefogást, hozzájárul a népességcsökkenés megállításához, a népesség növekedéséhez; ma már számolnak ezzel a lehetőséggel a kistelepülések - mondta a Miniszterelnökség helyi szintű és hazai forrásból megvalósuló településfejlesztési programok összehangolásáért és népszerűsítéséért felelős miniszteri biztosa szerdán a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Besenyszögön.Gaal Gergely a Wesniczky Antal Művelődési Ház és Könyvtárban a szolnoki agglomeráció kistelepüléseinek polgármestereivel konzultált. Ezt követően sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a 2019-ben indult Magyar falu program célja a kistelepülések felemelése, erősítése.
    

Hozzátette: Jász-Nagykun-Szolnok megye 1-es számú választókerületében is "igen jó" úton jár a program, amely "a magyar kormány vidékfejlesztési, településfejlesztési politikájának az egyik zászlóshajója". Gaal Gergely beszámolt arról, hogy a megyében 5 milliárd 273 millió forint értékű fejlesztés valósult meg elmúlt években, és megjegyezte, olyan beruházások jöttek létre, amelyekre a program nélkül több évtizedet kellett volna várni.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Csak a pályázati alprogramokat és a falusi civil alap pályázatait figyelembe véve több mint 1 milliárd 580 millió forint értékű fejlesztés történt a megye 1-es számú választókerületében.
    

A miniszteri biztos kiemelte: gyarapodik a magyar vidék és javul az ott élő emberek életminősége. Kállai Mária, Jász-Nagykun-Szolnok megye 1-es számú választókerületének fideszes képviselője és Fidesz-KDNP-s képviselőjelöltje az eseményen a Magyar falu program egyik fontos eredményének nevezte a települések jövőképének nagymértékű fejlődését. Beszámolt arról, hogy a programnak köszönhetően a választókerületben eddig 117 projektben mintegy kétmilliárd forintos fejlesztés valósult meg.
    

Kállai Mária elmondta: a magyar vidék megtartó ereje erősödött a programnak köszönhetően. Hozzátette: a Magyar falu programmal szoros kapcsolatban van a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) és egyéb pályázati lehetőségek is. Példaként említette, hogy a Magyar falu programban lehetőség volt a többi között orvosi eszközök beszerzésére, közösségi terek megújítására és intézményi infrastruktúrafejlesztésre.
    

A képviselő bízik abban, hogy az április 3-i választás után folytatódhat a Magyar falu program, erősítve a vidék megtartó erejét. Hubai Imre, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei közgyűlés elnöke arról beszélt hogy a megyében a TOP hatékony kiegészítője a lakosság életminőségét még tovább javító Magyar falu program. Ennek révén számos olyan fejlesztés valósult meg, amely európai uniós forrásból nem vagy nagyon nehezen, illetve számos más program "egybeolvasztásával" történhetett volna csak meg - fűzte hozzá.
    

Kovács Péter, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. megyei igazgatója elmondta: tavaly a megyében csaknem 50 kilométernyi szakaszon mintegy 7 milliárd forint értékű felújítás történt. Idén csaknem 20 milliárd forintból mintegy 80 kilométeren várható felújítás a közútkezelő megyei úthálózatán. Szólt arról, hogy a Magyar falu programon belül 2,6 milliárd forintból mintegy 10 kilométer utat terveznek felújítani a megye 1-es számú választókerületében. Hozzátette, a fejlesztések folytatódnak a térségben, példaként említette, hogy a 3225-ös és a 3224-es út felújítása összességében mintegy egymilliárd forintba kerül.
    

A Magyar falu programban Besenyszög, Csataszög, Hunyadfalva és Nagykörű településen eddig 680 millió forint hazai forrást használtak fel kisléptékű fejlesztésekre, amelyeket szerdán sajtóbejáráson megtekintenek mind a négy helyszínen.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Állatkínzás Oroszlányban

Állatkínzás Oroszlányban

Az oroszlányi nyomozók hamar azonosították, majd elfogták azt a 14 éves elkövetőt, aki egy macska életét oltotta ki.

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták a nyomozók az erzsébetvárosi emberölés mindkét feltételezett elkövetőjét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Őrizetben egy bokszerrel támadó

Őrizetben egy bokszerrel támadó

A gödöllői rendőrök elfogták azt a férfit, aki bokszerrel ütött meg egy intézkedő polgárőrt.

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Az éj leple alatt kötött el egy kocsit két 16 éves fiú.

Bokorban próbált elbújni

Bokorban próbált elbújni

A riasztó buktatta le, a bokor pedig nem rejtette el – a rendőrök még a helyszínen elfogták a betörőt Kecskeméten.

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

A Paksi Rendőrkapitányság egyenruhásainak gyors döntése és szakszerű elsősegélynyújtása mentette meg annak a férfinak az életét, aki a rendőri felszólításra nem állt meg egy közlekedési ellenőrzésre, majd balesetet szenvedett.

Loptak, hogy befizesse a bírságot

Loptak, hogy befizesse a bírságot

A pásztói rendőrök elfogták azt a fiatal párt, akik előre kitervelten megloptak egy idős asszonyt.

Késelés Enyingen

Késelés Enyingen

Két férfit életveszélyesen megsebesített egy 41 éves enyingi lakos.

Légyottra ment, végül kirabolták

Légyottra ment, végül kirabolták

Egy 22 éves férfi egy internetes felnőttoldalon megismert nőhöz érkezett Érsekvadkertre.

http://ujhazak.com