Gaal Gergely: rég nem látott módon fejlődtek a magyar kistelepülések

Rég nem látott módon fejlődtek a kistelepülések az elmúlt években Magyarországon - közölte a Miniszterelnökség helyi szintű és hazai forrásból megvalósuló településfejlesztési programok összehangolásáért és népszerűsítésért felelős miniszteri biztosa szerdán, a több mint hétszáz lakosú Jászágón tartott sajtótájékoztatón.Gaal Gergely elmondta: a kistelepülések fejlődésének egyik motorja a 2018-ban Orbán Viktor miniszterelnök által meghirdetett, 2019-ben elindított Magyar falu program. Hozzátette: a program a helyi életminőség javítását célzó támogatásokat nyújt kizárólag hazai forrásokból az ötezernél kevesebb lakosú településeknek.
    

Gaal Gergely szólt arról, hogy a programban több száz milliárd forint értékű támogatást kaptak a kistelepülések. Kitért arra, hogy számos településen a program egyik pillérének, a "falusi csoknak" köszönhetően is a népességcsökkenés növekedésbe váltott át. Jász-Nagykun-Szolnok megyébe a program pályázati keretéből eddig több mint 5,2 milliárd forint értékű támogatás érkezett, ebből a Jászságba több mint egymilliárd forint - ismertette.
    

Kiemelte: a magyar kormány fontosnak tartja a vidék felemelését, értéknek tekinti a vidéket és az ott élő embereket.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hozzátette: a támogatási rendszer folytatásához arra van szükség, hogy április után is olyan politikai közösség vezesse az országot, amely "nem lenézi a magyar vidéket, hanem amelyik fel akarja azt emelni, hiszen nincs magyar jövő magyar vidék nélkül" - fogalmazott.
    

Pócs János, a Jász-Nagykun-Szolnok megye 2-es számú választókerületének fideszes országgyűlési képviselője és képviselőjelöltje arról beszélt, hogy több mint egymilliárd forint értékű fejlesztés érkezett a Jászságba a Magyar falu programnak köszönhetően. A jászsági kistelepülések 2010 előtt elnéptelenedtek, a közúthálózat járhatatlanná vált, nem volt munkahely, az önkormányzatok eladósodtak. Ezen kellett változtatni: munkahelyeket teremtettek a Jászságban is, az önkormányzatok adósságát átvállalták, az önkormányzati épületek korszerűsödtek és a közúthálózat is megújult - sorolta.
    

Hangsúlyozta: a vidéken élők életminősége, az oktatás színvonala soha nem függhetett attól a kormányzásuk ideje alatt, hogy egy település mennyi iparűzési adóval rendelkezik. Minden település, minden ember, gyermek egyformán fontos - emelte ki, megjegyezve: erről szóltak a Terület-és településfejlesztési operatív program fejlesztései. Szólt arról, hogy a magyar kormány családtámogatási rendszert is kidolgozott. Több helyen kétszer, van ahol négyszer több gyermek születik, mint korábban - fűzte hozzá.
   

Borbás Zoltán (Fidesz-KDNP), a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés alelnöke elmondta: a Magyar falu program hasznos és alkalmas kiegészítője a megyei közgyűlés által koordinált Terület-és településfejlesztési operatív programnak. Megköszönte a kormány támogatását, példaértékűnek nevezve, hogy hazai forrásból ilyen fejlesztések tudnak megvalósulni a magyar vidéken.
    

Mozsár Lászlóné (Fidesz-KDNP), Jászágó polgármestere arról beszélt, hogy a településre több mint 81 millió forint érkezett a Magyar falu programban. A fejlesztések között említette, hogy megújult a művelődési ház, az ott dolgozók számára egyéves bértámogatást is kaptak, tanyabuszt vásároltak, felújították a házasságkötő-termet, folyamatban van az idén ötvenéves óvoda felújítása - számolt be.
    

Kovács Péter, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Jász-Nagykun-Szolnok megyei igazgatója elmondta: a zrt. 2021-ben mintegy 50 kilométer utat újított meg a megyében, csaknem 7 milliárd forint értékben, idén pedig mintegy 80 kilométer út felújítását tervezik, mintegy 20 milliárd forintból. Az útfelújítások több program forrásaiból valósulnak meg, ezek egyike a Magyar falu program.


Az MFP keretében megyei szinten 2021-ben 6 milliárd forint értékben, 2022-ben pedig várhatóan több mint 10 milliárd forint értékben fognak felújításokat megvalósítani. A Jászságban tavaly mintegy 1,5 milliárd forint értékű felújítási munkát végeztek, 2022-ben várhatóan 3 milliárd forintot fordítanak felújításra, amelyek között szerepelni fognak a Pusztamonostor és Jászárokszállás közötti még fel nem újított szakaszok is - mondta.
    

Gaal Gergely elmondta: Pócs Jánossal szerdán Jászágó után ellátogatnak Pusztamonostorra, Jászfelsőszentgyörgyre és Jásztelekre is; a négy településen eddig több mint 300 millió forint értékben valósultak meg fejlesztések a Magyar falu program forrásaiból az elmúlt években.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

A bíróság elrendelte a letartóztatását annak a 24 éves férfinak, aki szombaton eltulajdonított egy kisrepülőgépet Kalocsáról, majd Paks térségébe repült vele - közölte a Tolna Vármegyei Főügyészség az MTI-vel hétfőn.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Nem kell lakat a száradó farmerre, de a kiskaput azért érdemes kulcsra zárni.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

A hangja elárulta

A hangja elárulta

Ismerősét rabolta ki a kunmadarasi férfi.

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Egy szikével rontott be egy lakásba, némi értékkel távozott. A kecskeméti járőrök egy órán belül elfogták.

http://ujhazak.com