Gál Kinga: megfontoltságra utal a migrációs döntés elhalasztása

Megfontolt fázisába lépett az unió illegális migrációval kapcsolatos döntésmechanizmusa a tagállami kormányokat tömörítő tanács csütörtöki ülésén - mondta Gál Kinga, a Fidesz európai parlamenti képviselője a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában péntek reggel. A politikus szerint a migrációs megállapodás féléves elhalasztása annak felismeréséről tanúskodik, hogy a felek nem fogják tudni egyhamar egymásra kényszeríteni az álláspontjukat, és hogy kell egy közös álláspont. Gál Kinga pozitívan értékelte, hogy a résztvevők egyértelműen kiálltak a közös védelmi politika mellett, továbbá azt, hogy az unió mindent megtesz azért, hogy megszűnjenek az akadályok Ukrajna és az EU társulása, illetve Kijev vízummentessége előtt.

A képviselő megjegyezte: nagyon kevés európai döntéshozó ismerte fel eddig, hogy először azt kell tisztázni, "milyen Európát akarunk az elkövetkező évtizedekben". Ennek fényében lehet dönteni arról, az unió hogyan kezelje a migrációt, vagy hogy mennyire tágan értelmezzük a szolidaritást - mondta.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kerékpártolvaj testvérpárt fogtak el a kaposvári nyomozók

Kerékpártolvaj testvérpárt fogtak el a kaposvári nyomozók

Két nap alatt három biciklit vittek el, de a rendőrök mindet megtalálták.

Kamerás kukkoló

Kamerás kukkoló

A ceglédi nyomozók rövid időn belül azonosították a gyanúsítottat.

Újabb dílert fogtak el Tökölön

Újabb dílert fogtak el Tökölön

A 22 éves férfi ahhoz a csoporthoz tartozott, amely Spanyolországból szállított Magyarországra drogot.

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Az esettel kapcsolatban egy 45 éves férfit és egy 16 éves fiút gyanúsítottak meg és vettek őrizetbe a Tolna vármegyei nyomozók.

Díszlövések március 15-én

Díszlövések március 15-én

Az ünnepi megemlékezés részeként idén is háromszor elsütnek egy ágyút Budapest belvárosában.

Készpénz helyett utalást követeltek

Készpénz helyett utalást követeltek

A hajdúnánási rendőrök elfogták azt a két fiatalembert, akik egy ismerősüket rabolták ki.

Egy 51 éves férfi az áldozat

Egy 51 éves férfi az áldozat

A Tolna vármegyei nyomozók halált okozó testi sértés bűntett miatt indítottak eljárást.

Életet mentettek a bajai járőrök

Életet mentettek a bajai járőrök

Egy fiatal nő végzetes tettre szánta el magát, de szerencsére a rendőrök időben érkeztek.

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben a miskolci férfi ellen.

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki volt feleségét akarta megölni hétfőn hajnalban Ajakon.

http://ujhazak.com