Gárdonyi méhészkedő helyszínelő

A sport és a versenyzés mellett a tömbös munka- és szabadidő volt az a plusz, ami Tamás Gábor főtörzsőrmestert a rendőri pálya felé terelte, de ekkor még nem tudta, a szabadnapokkal mit fog kezdeni. Ez kilenc éve derült ki, és a Gárdonyi Rendőrkapitányság helyszínelője azóta vállalkozást alapozott a méhészkedésre.

Kaposvárról Budapestre.

– Amióta az eszemet tudom, a sport jelen van az életemben. Karatéval kezdtem 6 éves koromban, majd jött a kosárlabda, a röplabda, az atlétika és persze a foci. Amikor nyolcadikos kaposvári diákként pályaválasztási lehetőségekről tájékozódtam, és megtudtam, hogy a rendőrségen hangsúlyos a sportélet, és hogy az állománynak versenyeket is rendez a Belügyminisztérium, úgy döntöttem, az Eötvös Loránd Műszaki Szakközépiskola rendészeti fakultációjára adom be a jelentkezésem. Végül nem ott végeztem, hanem a budapesti Egressy Gábor Két Tannyelvű Szakközépiskolában, és ennek a foci volt az oka – idézte fel Tamás Gábor, akit egy fővárosi futballakadémia tehetségkutatói hívtak Budapestre. – Egy sérülés miatt nem lehetett belőlem profi, az viszont adta magát, hogy Adyligeten tanuljam ki a szakmát.

A szomszédba kellett mennie.

– Balatoni gyereknek vallom magam, kedvemre való volt, hogy próbaidős őrmesterként a Siófoki Rendőrkapitányságon lehettem gyakorlaton, és az is tetszett, hogy miután 2011. augusztus 1-én járőrként felszereltem a Gárdonyi Rendőrkapitányságra, 2013 végén vízi körzeti megbízott lettem a vízi közlekedési alosztályon.

A 2015-ös átszervezést követően elvégeztem a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ helyszínelő tanfolyamát, és azóta is baleseti helyszínelőként szolgálok a közlekedésrendészeten – vázolta a főtörzsőrmester, aki ekkortájt csöppent bele a méhészkedésbe. – Az akkori szomszédom, Horváth Tamás, méhészkedésre adta a fejét, és érdekelt, hogy csinálja.

Átjártam hozzá, és egyre nagyobb kedvet éreztem hozzá. Tulajdonképpen adta magát, hogy erre kéne fordítanom a 24 órás szolgálatot követő három szabadnapomat, és ő is benne volt, hogy vágjunk bele, aztán a hobbi átalakult. Vállalkozást indítottam, természetesen a rendőrkapitány hozzájárulásával, amelyben főként én tevékenykedem, de sokat segít a feleségem. Anno három méhcsaláddal indultunk, de a mögöttünk lévő télen már 64 családdal teleltünk. Az EU-ban a méz felvásárlási ára nincs arányban a ráfordítással, de a veszteséget egyelőre tudjuk ellensúlyozni kreativitással. Széles a termékpalettánk, és rajbefogást is vállalunk.

Tamás Gábor főtörzsőrmester

Fejlesztenek és harcolnak.

– Amikor belefogtunk a termékfejlesztésbe, három lábra támaszkodtunk: az online és a kiskereskedelmi értékesítésre, illetve a tókörnyéki vásározásra. Mostanra tudomásul kellett vennünk, hogy az emberek nem szívesen rendelnek mézet, az viszont kellemes meglepetésként ért, hogy a karácsonyt megelőző időszakban egyre több cég kedveskedik a munkatársainak mézkülönlegességeket tartalmazó ajándékcsomaggal – magyarázta a Tamás Méhészet Gárdony egyik névadója. –

Reméltem, hogy kelendő lesz a méznyalókánk, de arra nem számítottam, hogy ez lesz a slágertermékünk. Ma már négyféle ízesítéssel kínáljuk, és állandóan újabb változatokon agyalunk. Ebből a szempontból elégedettek lehetünk, bár számunkra az elégedettség a méhek egészségének a függvénye. Az ázsiai varroa atka nagyon meg tudja keseríteni mindannyiunk életét: hihetetlen, hogy már lárva állapotban is támadnak rájuk. A pergetési időszakokon kívül szinte folyamatosan ellenük védekezünk.

A hobbik összeértek.

– Ahhoz képest, hogy kilenc évvel ezelőtt hobbinak tekintettem a méhészkedést, mára az életem részévé vált, bár ennél többről van szó. Kezdettől fogva lenyűgözött a méhek önzetlen szorgalma, fegyelmezett munkája, elképesztő munkabírása, és engem is alakított az irántuk érzett csodálat, tisztelet és felelősség tapasztalása. Azért csodálom őket, mert művészetnek tartom azt, amit csinálnak. Miközben beletanultam abba, mire kell figyelnem és ügyelnem velük kapcsolatban, magam is sokat tanultam, és ennek még nincs vége.

Nem kis felelősség 64 méhcsalád, de még mindig szívesen és örömmel csinálom. Alig várom, hogy virágozzon a repce, utána meg az akác. Apropó! Majdnem elfelejtettem megemlíteni, természetesen kollegák is szoktak tőlem vásárolni. Ma például egy repce krémmézet hoztam magammal az egyik közvetlen munkatársamnak. Kollegáim a környékbeli vásáros kitelepüléseken is rám szoktak köszönni, amikor a standnál meglátnak – foglalta össze Tamás Gábor, aki a sportolást sem hanyagolja. – Évente átlagosan három-négy BM-pontszerző bajnokságon indulok, jellemzően a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság foci-, illetve röplabdacsapatával. Már legjobb játékos is voltam, és ezt a méznek is köszönhetem. Nemcsak vallom, de tudom is, hogy a virágporral és a propolisszal kiegészített étrend az egészséges, aktív élet egyik titka.

SZ. Z. J.

FOTÓ: NAGY ZOLTÁN, TAMÁS MÉHÉSZET GÁRDONY

Forrás: http://www.police.hu

Hozzászólások

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Az ország délkeleti kétharmadán kedd éjfélig további 5-15 centiméternyi hó hullhat, ezért a HungaroMet Zrt. keddre Baranya és Bács-Kiskun vármegyére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

http://ujhazak.com