Gaudi-Nagy: megszületett a Jobbik őszödi beszéde

Gaudi-Nagy Tamás szerint Mirkóczki Ádám Jobbik-szóvivő azon mondata, miszerint "az a retorika, ami 2010 előtt ment, az volt a nem igaz", azt is jelentheti, hogy Mirkóczki és néhány társa korábban hazudott, vagyis ezt tekinthetjük akár a Jobbik őszödi beszédének is.A párt volt országgyűlési képviselője a Magyar Idők csütörtöki számában hozzátette: azzal pedig, hogy a Jobbik akkori híveit nácinak nevezte, Mirkóczki "szembeköpte mindazokat a derék hazafiakat", akik a 2006-os rendőrterror utáni nemzeti ellenállás tagjaként előremozdították a Jobbikot és kiemelték a törpepárt-létből. Ezek szerint az új Jobbik irányvonala már a 2009-es EP-választás fő jelszavát - Magyarország a magyaroké - is hazugságnak tekinti? - tette fel a kérdést Gaudi-Nagy Tamás.

    
Mirkóczki azon kijelentésére pedig, miszerint "Alföldi Róbert nemhogy belefér, hanem egyenesen feltétele egy normális országnak", Gaudi-Nagy Tamás úgy reagált, ez egy balliberális irányba történő radikális változás, aminek már semmi köze ahhoz a gondolkodáshoz, amelyet azok vallottak, akiket most a Jobbik szóvivője az új potenciális szövetségesek felé való behódolás érdekében lenáciz és megtagad.    
    

A lap mindezek után felidézi, hogy Vona Gábor pártelnök 2009-ben, egy lakossági fórumon azt mondta, "ha mi bejutunk a parlamentbe, mert sok ember ránk adja a szavazatát, az egy bizalom. És ha ezzel a bizalommal mi visszaélünk [.] akkor jöjjenek oda a Jobbik székházához, és tüntessenek, és égessék el a tagkönyveiket a jobbikosok."


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek, a halottak napja, a mindenszentek és a halloween gyakori közbiztonsági veszélyeire hívták fel a figyelmet az Országos-Rendőr-főkapitányság (ORFK) és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) képviselői.

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

A kaposvári nyomozók őrizetbe vették azt a két férfit, akik egy lezáratlanul hagyott személygépkocsival hajtottak el a somogyi megyeszékhelyről.

http://ujhazak.com