Gázpalackkal csalta lépre áldozatát – rajtaütéssel zárták le a fenyegető hívásokat

Egy móri férfi többször szorult helyzetbe hozott egy futárt, végül a rendőrök állítottak csapdát az elkövetőnek.Egy férfi jelent meg június 24-én a Móri Rendőrkapitányságon, és bejelentette, hogy valaki többször is gázpalackrendelés ürügyén csalta el különböző helyekre, majd a találkozáskor erőszakkal vagy fenyegetéssel pénzt követelt tőle. Közben a sértett telefonja ismét megszólalt – ugyanaz a férfi hívta, aki korábban már zaklatta. A hívó egy móri címre rendelt palackot. A nyomozók, köztük a szolgálatban lévő kiemelt főnyomozó, felismerték a hívó hangját, így a rendőrök a rajtaütéses elfogás mellett döntöttek.

A kiszállítást a megszokott módon végző futár járművének rakterében utazott két civil ruhás nyomozó, míg a többi rendőr a közelben, megfigyelési pontokon várakozott. A helyszínre érkezve hamar kiderült, hogy a megadott címen senki nem rendelt palackot.

Ezután a móri férfi azonnal rátámadt a sértettre, rángatni kezdte, és pénzt követelt tőle. Ekkor a nyomozók közbeléptek, és megakadályozták a további bántalmazást. Testi kényszerrel földre vitték és megbilincselték az intézkedésnek ellenszegülő férfit, majd előállították a rendőrkapitányságra.

Rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki a 33 éves móri elkövetőt, őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását.

Forrás: http://www.police.hu

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

A több mint fél éve szökésben lévő 53 éves férfira az NNI fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le.

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks 30 kilométeres körzetében - közölte a katasztrófavédelem a Facebook-oldalán.

Elvitte az emlékezés virágait

Elvitte az emlékezés virágait

Három dabasi temető sírjairól összesen 50 művirágcsokrot tulajdonított el egy férfi.

http://ujhazak.com