Geotermikus fűtőművet létesítenek Komáromban

Komáromban a sportcsarnok és a Brigetio Gyógyfürdő fűtésére geotermikus kutat fúrnak és kiépítenek három kilométer új távhővezetéket - ismertette szerdai sajtótájékoztatóján a polgármester.Molnár Attila (Fidesz-KDNP) elmondta, a beruházáshoz a város 500 millió forint támogatás kap a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programból, az önrész 183 millió forint. Az 1600 méter mély kútból 60 fokos víz érkezik a felszínre, ez egy földbe fektetett vezetéken jut a fürdőbe, ahol egyrészt az intézményt fűtik vele, illetve egy hőcserélő és egy további vezeték segítségével a sportcsarnokba is eljut a hőenergia. A visszahűlt vizet a Dunába vezetik.

Czunyiné Bertalan Judit (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője elmondta, Komáromban és vonzáskörzetében jelenleg is találhatók működő geotermikus kutak, így kézenfekvő lehetőség volt a termálvízben rejlő energia felhasználása a helyi hőellátásban. Az új fűtőmű az önkormányzat számára jelentős energiamegtakarítást jelent.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

Idén is megerősített rendőri jelenléttel, fizikai védelemmel és bűnmegelőzési intézkedésekkel segíti a BRFK, hogy mindenki biztonságban élhesse meg az ünnepi időszakot.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Eltáncolt mobilok

Eltáncolt mobilok

Európai koncertturnén lopó fiatalokat fogtak el a budapesti nyomozók.

Oszlopnak ütközött a lopott autóval

Oszlopnak ütközött a lopott autóval

Kőbányán balesetet okozó autótolvajt fogtak el a rendőrök.

http://ujhazak.com