Gondnokság alatt álló férfit használtak ki áfacsaláshoz Zalában

Két év alatt 55 millió forint költségvetési kárt okozott társával egy férfi, aki fiktív céget alapíttatott számlagyártásra egy gondnokság alatt álló ismerősével - közölte a Zala Megyei Főügyészség pénteken az MTI-vel. A büntetett előéletű férfi 2013 decemberében állapodott meg egy cselekvőképességet korlátozó gondnokság alatt álló ismerősével abban, hogy az havi 80 ezer forintot kap, ha céget alapít és ügyvezetőként hamis számlákat állít ki. A nehéz anyagi körülmények között élő férfi a megegyezésnek megfelelően megbízójának költségére és iránymutatásai alapján megalapította a bejegyzés szerint textilgyártással és -forgalmazással foglalkozó nagykanizsai kft.-t.

A vállalkozás azonban tényleges gazdasági tevékenységet nem végzett, csak fiktív számlákat állított ki a számlákat befogadó pécsi partnercég részére. A valótlan tartalmú számlák a partnercég vezetőjének tudtával bekerültek a könyvelésbe. A számlákon szereplő összegeket átutalták a számlakibocsátó fiktív vállalkozásnak, az ügyvezetőként szereplő ismerős pedig a jóváírások napján felvette az átutalt összegeket és átadta a megbízójának.

A gondokság alatt álló férfi több részletben összesen 450 ezer forintot kapott a közreműködéséért. A számlákat befogadó cég ugyanakkor jogosulatlanul levonta az általános forgalmi adót, így 2013-ban és 2014-ben együttesen 55 millió forint költségvetési kárt okoztak. A Zala Megyei Főügyészség üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntette és hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt emelt vádat az ügyletekben részt vevő három férfi ellen, és végrehajtandó szabadságvesztés kiszabására tett indítványt.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Rablás miatt indult eljárás egy férfi és egy nő ellen, akik április 22-én délelőtt egy nem zárt kapun és ajtón egy helyi családi házba engedély nélkül jutottak be.

Sör és mézes barack

Sör és mézes barack

Két férfi rabolt ki egy padon ülő embert Pécsett, a zsákmányt mindjárt el is költötték egy közeli dohányboltban.

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Két órán belül elfogták a kecskeméti nyomozók a rablót, akit őrizetbe vettek és kezdeményezték letartóztatását.

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

Pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon a rendőrség napja alkalmából - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata szerdán a police.hu oldalon.

Váratlan vendég

Váratlan vendég

Gyors vagyonszerzés reményében budai ingatlanokba surrant be egy férfi, a fővárosi rendőrök elfogták.

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Vádat emelt a Siklósi Járási Ügyészsg egy helyi férfi ellen, aki az interneten bátorított öngyilkosság elkövetésére egy Németországban élő férfit - közölte a Baranya Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Sosem volt jogsija, de szeretett autózni

Sosem volt jogsija, de szeretett autózni

A salgótarjáni rendőrök őrizetbe vették azt a 20 éves férfit, aki áprilisban négy autót ellopott és további kettőt feltört.

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. Kerületi Rendőrkapitánysága kiskorú veszélyeztetése bűntett gyanúja miatt folytat eljárást egy 23 éves budapesti nővel szemben.

Nem az ő napja volt…

Nem az ő napja volt…

Lopott bankkártyával próbált fizetni egy 25 éves férfi Kecskeméten, de a tranzakció nem sikerült.

Életmentő fényjelzéseket adott le egy kutya Sopronban

Életmentő fényjelzéseket adott le egy kutya Sopronban

Életmentő fényjelzéseket adott le egy kutya Sopronban - tudatta a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu oldalon.

http://ujhazak.com