Gréczy: a DK kizárja az együttműködést a Jobbikkal

A Demokratikus Koalíció (DK) kizár mindenfajta, így a választási együttműködést is a Jobbikkal - jelentette ki a DK szóvivője csütörtökön a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.Gréczy Zsolt közölte: a Jobbik nem néppártosodási folyamaton esik át, hanem csupán átmaszkírozza magát, amit nem tartanak hitelesnek. Számukra a Jobbik ma is ugyanaz a kirekesztő, szélsőjobbos szervezet, amelyik európai uniós zászlókat égetett, vagyis "még nagyon sok spenótot meg kell ennie a Jobbiknak, hogy az ország elhiggye ezt az átalakulást" - fogalmazott.

    
Úgy vélekedett: ha valamennyi demokratikus ellenzéki párt összefog az egyéni választókörzetekben, akkor a Jobbik nélkül is megvalósulhat az ellenzéki többség az Országgyűlésben. A jobbikos egyéni jelöltek pedig remélhetőleg pont annyi szavazatot vihetnek el a Fidesztől, amennyivel a demokratikus ellenzék jelöltje győzhet - tette hozzá.
   

Arról is szólt, hogy a DK az országgyűlési választásokon biztosan önálló országos listával indul, amelynek élén a pártelnök Gyurcsány Ferenc áll majd. Az egyéni körzetekről folytatott tárgyalások nyomán ugyanakkor hajlandóak támogatni bármelyik demokratikus ellenzéki párt egyéni jelöltjét. Kérdésre válaszolva Gréczy Zsolt közölte: nem tud arról, hogy bármilyen párbeszéd lenne az MSZP és a Jobbik között, sőt Molnár Gyula pártelnöktől Lendvai Ildikó volt pártelnökig a szocialisták részéről minden politikus elhatárolódik a Jobbiktól.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

Idén is megerősített rendőri jelenléttel, fizikai védelemmel és bűnmegelőzési intézkedésekkel segíti a BRFK, hogy mindenki biztonságban élhesse meg az ünnepi időszakot.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Eltáncolt mobilok

Eltáncolt mobilok

Európai koncertturnén lopó fiatalokat fogtak el a budapesti nyomozók.

http://ujhazak.com