Gulyás: 200 milliárd forintos hitelkeret nyit az önkormányzatoknak a kormány

Kétszázmilliárd forintos, kedvezményes hitelkeretet nyit a kormány az önkormányzatoknak - mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki online sajtótájékoztatóján.A tárcavezető hozzátette: ahhoz, hogy a védekezés sikeres legyen, az önkormányzatokra is nagy szükség van. A jövő évi költségvetésben 18 százalékkal több forrás lesz az önkormányzatok számára.

    
Azt mondta, reméli, minél előbb megszüntethető a Horvátországból hazatérők kötelező hatósági karanténja, de Horvátország komoly kockázatot vállalt azzal, hogy megnyitotta határait Olaszország felé. Ausztria, Csehország és Szlovákia sem nyitott meg Horvátország felé - jegyezte meg. Ismertette: eddig 11 140 cég kapott bértámogatást, amelyet 145 ezer munkavállaló számára igényeltek. A fejenként átlagosan 163 ezer forintos támogatást a kormányhivatalok 104 ezer dolgozó után már megítélték.


Közlése szerint a pályakezdők elhelyezkedését segíti az a 80 milliárd forintos munkahelyteremtési bértámogatási program, amely 70 ezer álláskereső munkába állását szolgálja.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A hat hónapos bértámogatás mellett a munkáltatóknak további 3 hónapos foglalkoztatást kell vállalniuk, így 9 hónapra biztosított a munkavállalás.
    

A miniszter beszámolt arról is, hogy a kormány végleg eltörli vállalkozások adóelőleg-felöltési kötelezettségét, amely érvényes a helyi iparűzési adóra is. Az intézkedés segíti a vállalkozások likviditását. További intézkedés, hogy az egyéni vállalkozók a fejlesztési tartalék összegét az eddigi 50 százalék helyett a nyereség teljes összegéig leírhatják, jövőre az elektronikus közúti áruforgalom-ellenőrző rendszerben már csak a kockázatos termékek szállítását kell bejelenteni, és az egészségügyi ellátás jogosulatlan igénybe vétele esetében a korábbi 3 helyett 6 hónap lesz arra, hogy a késedelmes fizetést rendezzék.
    

Közölte, a turizmusban év végéig érvényesek az adókedvezmények, amelyeket újabb járványhullám esetén ismét szélesebb körben bevezethetnek. Gulyás Gergely Igor Matovic szlovák miniszterelnök június 3-án, a pozsonyi várban tartott trianoni megemlékezéséről azt mondta: a magyar kormány álláspontja szerint az itt élő nemzetiségekhez tartozók akkor jó polgárai Magyarországnak, ha megmaradnak jó szerbnek, szlováknak vagy románnak, hiszen ezáltal gazdagítják a magyar nemzetet. Azt láttuk most, hogy az új szlovák kormány is így gondolkodik, ez örömteli fejlemény - fogalmazott.
    

Az Európa Tanács Korrupció Ellenes Államok Csoportjának (Group of States against Corruption - GRECO) javaslatairól kifejtette: a kormány sok elemét, így például a bírákkal kapcsolatos javaslatok 50 százalékát teljesítette, miközben a GRECO-tagállamok átlagosan ennek 36 százalékát fogadták el. Vannak azonban olyanok javaslatok, amelyeket nem érdemes megvalósítani, ilyen a bírák mentelmi jogának korlátozása.
    

Hozzátette, hogy a kormány az elmúlt két ciklusban szigorú intézkedéseket vezetett be a korrupció visszaszorítására érdekében, a büntetési tételek és a  közbeszerzései szabályok lényegesen szigorúbbak, mint azelőtt, és ma gyakorlat a felelős gazdálkodás az állami vagyonnal, amely 2010 és 2018 között 7 ezer milliárd forinttal nőtt.
   

A május 22-én, a fővárosi Deák téren történt kettős gyilkossággal kapcsolatban a miniszter Orbán Viktor kormányfőt idézte, aki "2008-ban világossá tette: a bűnözésnek nincs etnikuma, cigánybűnözés nincs, cigány bűnözők vannak". Az államnak az a feladata, hogy fellépjen mindenkivel szemben, aki bűncselekményt követ el - jelentette ki.
    

Arról is beszélt, hogy az egészségügyben a járványügyi helyzet tapasztalatai alapján áttekintik a készletgazdálkodásra, finanszírozásra vonatkozó szabályozást azért, hogy a finanszírozási problémák megszűnjenek, hogy év végére ne állhasson elő kórházi adósság. További kérdésre válaszolva hangsúlyozta, hogy a kormány korábbi ígéretének megfelelően továbbra is kész hatmilliárd forinttal hozzájárulni a Lánchíd felújításához.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

A több mint fél éve szökésben lévő 53 éves férfira az NNI fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le.

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks 30 kilométeres körzetében - közölte a katasztrófavédelem a Facebook-oldalán.

Elvitte az emlékezés virágait

Elvitte az emlékezés virágait

Három dabasi temető sírjairól összesen 50 művirágcsokrot tulajdonított el egy férfi.

http://ujhazak.com