Gulyás: biztosítani kell a határon túli magyaroknak a beleszólást a nemzet sorskérdéseibe

Nem lehet kérdéses, hogy a külhoni magyaroknak biztosítani kell a beleszólást a nemzet sorskérdéseibe - jelentette ki Gulyás Gergely, a Fidesz alelnöke, parlamenti frakcióvezetője az erdélyi Krónikának adott interjújában, amelyben maximális sikerként értékelte a határon túli magyar szavazópolgárok mozgósítását.A kormánypárti politikus a hétfőn megjelent interjúban alapvetően tévesnek minősítette azt a "számmisztikát", ami az elmúlt napokban indult a külhoni magyar szavazatok jelentőségével kapcsolatban. Kifejtette: már 2010-ben, majd az új alaptörvény elfogadásakor, 2011-ben abból indultak ki, hogy a magyar nemzet egységes.

"És ha a magyar nemzet egységes, akkor csak magyar ügyek vannak, nincsenek határon inneni és túli ügyek" - fogalmazott, természetesnek nevezve, hogy egy kolozsvári, egy délvidéki, székelyföldi magyar vagy egy felvidéki, kárpátaljai magyar ugyanúgy beleszól az anyaország ügyeibe, ahogy ő is szívesen elmondja a véleményét a határon túl a magyar közösségekben zajló folyamatokról.

   
Megjegyezte: le lehet bontani az eredményt határon inneni, túli, megyei vagy kerületi szintre, de valójában éppen az a lényeg, hogy az egységes magyar akarat kifejezésében a határon túli nemzetrészek is részt vállalnak. Gulyás Gergely a hibásan kitöltött szavazólapokra és azonosító nyilatkozatokra utalva azt is jelezte: technikai módosítást igényelne, hogy ezek száma csökkenjen. Példaként hozta, hogy az anya nevének feltüntetése nélkül is lehetséges az azonosítás.
    

A másik nagy problémaként hivatkozott arra, hogy a technikai lebonyolítás szempontjából túlzottan rövid a kampány ötven napja, ezért felvetette annak 55 napra növelését. A Fidesz politikusa azt is megfogalmazta: a 2 millió 825 ezer kormánypártokat támogató szavazat - ezen belül a több mint 200 ezer határon túli voks - nagy mértékben erősíti a nemzetpolitikát és a kormány felhatalmazását.
 

Gulyás Gergely a külhoni magyarok választójogával kapcsolatos ellenvetéseket úgy kommentálta: egyértelművé kell tenni, hogy a magyar nemzet egységes és ha ez így van, akkor nem válhat kérdésessé az, hogy egy olyan országban, amelynek történelmi okokból adódóan ma is minden negyedik polgára a határon túl él, igenis biztosítani kell a határon túli magyaroknak is a nemzet sorskérdéseibe való beleszólást. Értékelése szerint ebbe az irányba haladnak a folyamatok, ezért dicséret és elismerés illeti azokat az ellenzéki pártokat is, amelyek nem vitatják a választójogot.
    

Az alelnök a választójogi rendszer átalakítását firtató kérdésre azt felelte: a változatlanságot nagyobb erénynek tartja. Mint mondta, az eljárási törvényt pedig csak ott kell módosítani, ahol technikai egyszerűsítésekkel mind az anyaországban, mind a határon túl még hatékonyabbá tehető a választójog gyakorlása. A Fidesz frakcióvezetője az interjúban az általuk megjelenített nemzetpolitikának tulajdonította a kormánypártok külhoni támogatottságát. Kitért arra: szerinte az ellenzéki pártok becsapják magukat, és leértékelik a határon túli magyarokat, ha ezt kormányzati vagy pénzügyi eszközökhöz kötik.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

http://ujhazak.com