Gulyás: egyhangúlag döntöttek a kormánypártok a Stop Soros törvénycsomag támogatásáról

A kormánypártok egyhangúlag döntöttek a Stop Soros törvénycsomag támogatásáról, amelynek tárgyalása jövő héten megkezdődhet az Országgyűlésben, de döntés a választások után várható róla - mondta Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője a kormánypártok kihelyezett, együttes frakcióülése után, csütörtökön Visegrádon.Kifejtette: a kormánypártoknak nincs meg a többsége a javaslat nemzetbiztonsági törvényt érintő, kétharmados pontjainak elfogadásához, nemzetközi színtéren is támadások indultak Magyarországgal szemben, az ellenzék alapvetően bevándorláspárti, a Jobbik pedig "már mondott mindent". Ezért a választópolgárokhoz fordulnak, s a javaslatról a választások után fog dönteni az Országgyűlés - mondta.

    
Elmondta azt is: a frakcióülésen meghallgatták Orbán Viktor miniszterelnök aktuálpolitikai tájékoztatóját, részleteket azonban kérdésre nem árult el, arra hivatkozva, hogy zárt ülésen hangzott el. Beszámolót hallgattak meg a migráció témájában Pintér Sándor belügyminisztertől, Magyar Levente külügyi államtitkártól.
    

Rogán Antal miniszter a választásokkal összefüggésben tartott tájékoztatót. A frakciók megállapították, hogy a migrációt illetően a helyzet komoly, s az ENSZ-migrációs csomagjában öt veszélyes pontot azonosítottak. Ezek között említette a frakcióvezető, hogy az ENSZ szerint a bevándorlás és annak segítése kedvezően járul hozzá a gazdasági növekedéshez és jóléthez, s biztonságos és szabályozott bevándorlási útvonalakat kellene létrehozni Európában.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:




Emellett minden országnak kötelessége segíteni a hozzájuk érkező bevándorlókat a letelepedésben és munkavállalásban, valamint meg kell szüntetni azokat a jogi és fizikai akadályokat, amelyek gátolják a bevándorlók átkelését a határokon, s végül az egyes országoknak szervezetté és folyamatossá kellene tenniük a gazdasági bevándorlás támogatását, migránsok befogadását. Ezek mind antitézisei annak, amit a kormány bevándorlásügyben képvisel - összegzett Gulyás Gergely.
    

Közölte: az elkövetkező hetekben durva kampányra számítanak, "a reménytelenség gyűlöletet szül", és ezt látják az ellenzék megnyilatkozásaiból is. Jelezte: az Országgyűlés hétfőn, kedden, de lehet, hogy szerdán is ülést tart majd. A parlament előtt van a területrendezési törvény, amelyről az utolsó egyeztetések folynak, örülnének, ha rendes eljárásban dönthetnének a javaslatról. Komoly, átfogó szakmai szabályozásról van szó, remélik, hogy akár ellenzéki támogató szavazatok is érkezhetnek - jelezte.
    

A hadi gondozottak ellátásával összefüggő jogszabály is változhat, az abban rögzített juttatás  8500 forintról 10 ezerre nőhet, ez 70 ezer embert érint. A jegybank pénzügyi felügyeleti  hatáskörével összefüggésben is törvényt kell módosítani - jelezte Gulyás Gergely, hozzátéve: az igazságügyi tárca előterjesztése elkészült, a frakciók támogatják azt. Várható a villamosenergia törvény módosítása, remélik, a kormánypártokon kívül is lesznek támogatók. Kitért arra is, hogy a napelemek központi hálózathoz kötéséről szóló javaslatot házszabálytól eltéréssel tárgyalnák. Minority SafePack kérdésével is foglalkoztak - közölte, hozzátéve: szeretnék, ha az egymillió aláírás az unió 7 országából április 3-ig összegyűlne.
   

A két frakció valamennyi tagja aláírta, kérik az egyházak segítségét is, s örülnek, hogy a postán elérhetők az ívek. A többi párt országgyűlési képviselőjétől is szeretnék az aláírást kérni, azt szeretnék, ha ez egy közös siker lenne. Ez egy nemzeti ügy, fontos a megvalósulása Magyarország számára - hangsúlyozta Gulyás Gergely.
    

Jelezte: szeretnék kifejezni Lengyelország iránti szolidaritásukat is, s egy olyan országgyűlési határozat elfogadását kezdeményezik, amely kötelezi a kormányt, "minden eszközzel lépjen fel" a Lengyelország esetében a 7. cikkely szerinti eljárással szemben, s mutasson szolidaritást. Szándékaik szerint ötpárti javaslatra fogadhatják jövő héten el a javaslatot, amely a tordai vallásbéke kapcsán a vallásszabadságnak állít emléket.
    

Kérdésre Nils Muiznieks, az Európa Tanács emberi jogi főbiztosának a Stop Soros törvénycsomagot bíráló nyilatkozatáról közölte: ő korábban a Soros-alapítvány litván programirodájának volt a vezetője. A bevándorlást pártolja, szerinte erre Európának szüksége van, de a magyar kormány ezzel ellentétes állásponton van - rögzítette a frakcióvezető.
    

A plakátpiac 40 százalékának Simicska Lajos cégei a tulajdonosai, akik helyet csak a Jobbiknak biztosítanak - közölte a frakcióvezető arra a felvetésre, hogy egyes hírek szerint csak Fidesz-plakátok lesznek majd az utcán. Az önkormányzati béremelés nem csak az állami szférán múlik - jegyezte meg az érintett terület dolgozóinak sztrájkja kapcsán. A kormány elkötelezett a közszféra béremelését illetően, de aki sztrájkot a választási kampányra időzít, az számoljon azzal, hogy pártszíntéren jelenik meg - összegzett.
    

Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője közölte: a kampány, ahogy érzékelhető is, folytatódik, helyenként durvul. A kormánypártok azoknak a nyugalmával néz elébe, akik mögött teljesítmény áll - mutatott rá. Kiemelte: arra a törekednek, hogy Magyarország olyannak maradjon, amilyen most, egy biztonságos ország, szemben egyes nyugat-európai városokkal.
    

Maradjon a társadalom egészséges, ahol támogatják a családokat, a gyermeknevelést, nem úgy mint egyes nyugat-európai országokban, ahol a család közösségével szemben különböző alternatív együttéléseket dicsőítenek. Maradjon olyan ország, ahol nőnek a bérek, a nemzeti  vagyon, és jó élni. Jelezte: két területen mindenképpen folytatni szeretnék a munkát. A családok támogatása mellett tovább dolgoznának az adósságcsapdába kerültek megsegítésén is.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks 30 kilométeres körzetében - közölte a katasztrófavédelem a Facebook-oldalán.

Elvitte az emlékezés virágait

Elvitte az emlékezés virágait

Három dabasi temető sírjairól összesen 50 művirágcsokrot tulajdonított el egy férfi.

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Rongálás és garázdaság miatt indult büntetőeljárás egy férfival szemben, aki egy Csanyteleken parkoló személygépkocsit rongált meg.

http://ujhazak.com