Gulyás Gergely: a kormány elkötelezett a Modern városok program egri fejlesztéseinek megvalósítása mellett

Az építőipari áremelkedések és a koronavírus-járvány kedvezőtlen hatásai ellenére a kormány elkötelezett a Modern városok program egri elemeinek hiánytalan, az eredeti műszaki tartalommal történő végrehajtása mellett - jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön a hevesi megyeszékhelyen.Gulyás Gergely a város korábbi és jelenlegi vezetőjével, valamint a megyei kormánymegbízottal a témában tartott egyeztetését követően emlékeztetett: a kormány célja a Modern városok program keretében 2015 óta kötött megállapodásokkal a megyei jogú városok fejlesztése.
    

Ehhez szükség van az érintett önkormányzatok tudására, tapasztalatára és a helyi érdekek megfogalmazására is - tette hozzá. Közölte: bár az építőipari áremelkedések miatt az elmúlt években kisebb-nagyobb tervmódosításokra is sor került, a kormány továbbra is elkötelezett az Egert elkerülő út és az Eger határain túlmutató nemzeti úszó- és vízilabdaközpont megépítése mellett. Utóbbiról azt mondta: ambiciózus tervről van szó, azt akkor is szeretnék megvalósítani, ha ahhoz a rendelkezésre álló 6 milliárd forint többszörösére is szükség lehet.
   

A miniszter közölte: az egri vár tervezett felújításának legfontosabb elemei ugyancsak megkezdődhetnek a rendelkezésre álló 3,5 milliárd forintból. A város intermodális csomópontjának végleges tervei pedig még ebben a hónapban elkészülnek. Mirkóczki Ádám (Egységben a Városért Egyesület) polgármester örömét fejezte ki a találkozó kapcsán, amely - szerinte - segített eloszlatni a Modern városok program részeként jelenleg futó két helyi fejlesztés, a vár felújítása, valamint az úszó- és vízilabdaközpont építése körüli bizonytalanságokat.
    

Elmondta: az építőipari áremelkedés, illetve egyéb kedvezőtlen gazdasági körülmények "erősen forráshiányossá tették" ezeket a beruházásokat. Így számos kérdőjel övezte, milyen változtatások kellenek azok befejezéséhez - jegyezte meg. Fontos eredmény, hogy Gulyás Gergely biztosította a helyi önkormányzatot: a kormány az eredeti műszaki tartalommal támogatja a két fejlesztést - közölte. Hozzátette: örül annak, hogy az egyeztetést nem politikai vita, hanem szakmai mezsgyén folytatott közös gondolkodás jellemezte, amelynek Eger és az ott élők lehetnek a legnagyobb nyertesei.
    

Pajtók Gábor megyei kormánymegbízott rámutatott: az egriek számára kedvező döntések születtek a csütörtöki egyeztetésen, hiszen a város, az ott élők és a térség számára is meghatározó jelentőségű projektek elmozdultak a holtpontról. Fontos üzenete a találkozónak, hogy a kormány kiáll minden eredetileg tervezett programelem végrehajtása mellett - mondta.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

http://ujhazak.com