Gulyás Gergely: teljes mértékben támogatjuk Izraelt

Teljes mértékben támogatjuk Izraelt abban a harcban, amit saját területi szuverenitásáért, saját biztonságáért és a védelemhez való jogáért folytat - hangsúlyozta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Nemzetközi Pro-Izrael Konferencián (International Pro-Israel Summit) hétfőn Budapesten. Az Alapjogokért Központ által szervezett rendezvényen a miniszter úgy fogalmazott: barátokra elsősorban bajban van szükség, "bajban mutatkozik meg, hogy ki az igazi barát." "Az első, amit Izraelnek kívánhatunk, hogy ebben a helyzetben a lehető leghamarabb szerezze vissza a teljes uralmat Izrael állam területe felett, és teremtse meg azokat a biztonsági garanciákat is, amelyek ahhoz szükségesek, hogy hasonló bestiális támadás soha többé ne történhessen" - mondta.
    

Gulyás Gergely szavai szerint a történtek azt üzenik Európának, hogy a külső határvédelem nem lehet vitatott kérdés, sőt nem lehet csupán politikai jelszó, hanem számon kérhető és végrehajtandó feladat minden olyan országnak, amely a schengeni külső határzónát védelmezi. "Ha ezt nem tesszük meg, akkor a jelenlegi konfliktusnak Európára nézve is tragikus következménye lehet" - hívta fel a figyelmet. Hozzátette: a jelenlegi helyzetben az összefogás a legfontosabb, ami azt jelenti, hogy az Izrael mögötti koalíciónak kellően erősnek kell lennie.
   

A miniszter kitért arra is: Magyarország nagyon büszke arra, hogy speciális kapcsolatai vannak Izrael állammal, mivel Közép-Európa legnagyobb zsidó közössége itt él, Budapesten.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com