Gulyás Gergely: több ponton is módosulhat az alaptörvény

A kormány több ponton is az alaptörvény módosítására tesz javaslatot - mondta a csütörtöki Kormányinfón a Miniszterelnökséget vezető miniszter.Gulyás Gergely elmondta, az alaptörvény rögzíteni fogja, hogy két nem létezik: a nő és a férfi. Bekerülhet továbbá az alaptörvénybe a helyi kisközösségek önvédelméhez való jog, így a kistelepülések dönthetnek arról, hogy kikkel szeretnének élni - közölte.

Hozzátette, ezt a javaslatot nagyon sok, elsősorban kistelepülési vezető fogalmazta meg. Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter fogja levezetni a konzultációkat az önkormányzati vezetőkkel azzal kapcsolatban, hogy a tervezett intézkedést érdemes-e nagyobb településeken is bevezetni - jelezte.

Szintén az alkotmány szintjén fogják kimondani a kábítószer-használat tilalmát, továbbá az alaptörvény azt is rögzíteni fogja, hogy a gyermekek testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez való jog az élethez való jogon kívül minden más joggal szemben elsőbbséget élvez - mondta Gulyás Gergely.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

Idén is megerősített rendőri jelenléttel, fizikai védelemmel és bűnmegelőzési intézkedésekkel segíti a BRFK, hogy mindenki biztonságban élhesse meg az ünnepi időszakot.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Eltáncolt mobilok

Eltáncolt mobilok

Európai koncertturnén lopó fiatalokat fogtak el a budapesti nyomozók.

Oszlopnak ütközött a lopott autóval

Oszlopnak ütközött a lopott autóval

Kőbányán balesetet okozó autótolvajt fogtak el a rendőrök.

http://ujhazak.com