Gulyás Gergely: új korszak kezdetét látjuk Németországban

Új korszak kezdetét jelentheti a türingiai és szászországi német tartományi választások eredménye - mondta Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter hétfőn a Mandinernek."Magyarország egyetlen ország belpolitikájába sem kíván közvetlenül beleszólni, ugyanakkor figyelemmel kíséri Európa legerősebb államának politikai fejleményeit, és abban érdekelt, hogy Németországnak stabil kormánya legyen. Ebből a szempontból új korszak kezdetét látjuk, hiszen a két keleti tartományban a kormánypártok támogatottsága minimalizálódott, a három párt együtt sem éri el a 14 százalékot, Türingiában a 10 százalékot is alig" - kommentálta a Mandinernek a német tartományi választásokat Gulyás Gergely.

A miniszter hozzátette: azok a pártok, amelyeket a német terminológia szerinti szélsőjobboldaliként vagy szélsőbaloldaliként tartanak számon, többségbe kerültek a tartományi törvényhozásban, a CDU "választhat, hogy az AFD-vel vagy a szélsőballal, a német állampárt utódszervezeteivel fog össze".

Gulyás Gergely kifejtette: a kampányban a legmeghatározóbb téma a migráció és a migráció miatt drámaian romló közbiztonság volt, és ebből a szempontból Németország számára is fenyegető az Európai Bizottság és az EU Bíróságának fellépése a példás magyar déli, egyben schengeni határvédelem miatt.

Szerinte ha Brüsszel nem változtat azon szándékán, hogy felszámoltassa Magyarországgal a schengeni külsőhatár-védelmet, akkor Berlin és a német tartományok is újabb migrációs hullámokkal szembesülhetnek.

"Ezért bízunk benne, ez a választási eredmény a német politika gondolkodni képes erőit arra indítja, hogy Németország is segítse Magyarországot a hatékony schengeni határvédelem fenntartásáért Brüsszel ellen folytatott küzdelmében." - jelentette ki.

Véleménye szerint az orosz-ukrán háború megítélése szempontjából is érdekesek a német tartományi választások, hiszen Szászországban és Türingiában is a fegyverszállítással szembenálló, azonnali tűzszünetet és békét követelő álláspont jutott többségbe. Jelezte: ott nemcsak az AfD és a BSW (Sahra Wagenknecht Szövetség) képviselte ezt az álláspontot, hanem a CDU-s szász miniszterelnök is, azaz az emberek 80 százaléka a háború és a fegyverszállítás ellen, valamint az azonnali tűzszünet és a béke mellett szavazott.

Megjegyezte: a szász CDU-s miniszterelnök politikája e tekintetben minden szavában szembe ment a szövetségi CDU hivatalos politikájának. Úgy vélte: a pártok közül egyedül a CDU tudott megmaradni néppártnak, akkor is, ha türingiai eredménye története egyik legrosszabb eredménye, Szászországban pedig a miniszterelnöki pozíciónak és a CDU szövetségi politikájával való szembenállásnak köszönhetően tudta megőrizni pozícióit.

A ” no war, no gender, no migration’ ügyében az AfD és BSW álláspontja közt nincs különbség” – mutatott rá Gulyás Gergely.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

http://ujhazak.com