Gulyás: kizárólag a kormánypártok akadályozhatják meg a kényszerbetelepítést

Kizárólag akkor tud Magyarország megmenekülni a kötelező kvóta szerinti kényszerbetelepítéstől, és csak akkor tud hosszútávon a stabil határvédelem mellett kitartani, ha a jelenlegi kormánypártoknak mindehhez itthon és európai szinten is kellő felhatalmazása van - nyilatkozta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Magyar Hírlapnak.Gulyás Gergely a lap csütörtöki számában olvasható interjúban kifejtette, a kabinet nyugodt és erőteljes kampánnyal készül, mivel a mindennapi kormányzati feladatokat is el kell látnia, döntéseket kell hoznia. "Ilyen a miniszterelnök által bejelentett családvédelmi akcióterv is, melyet ugyanígy fogadtunk volna el akkor is, ha nem lenne EP-kampány" - mondta.

    
Kiemelte, az elmúlt évek bebizonyították, Magyarországot a kormánypártok tudják a legeredményesebben képviselni az Európai Unióban, az ellenzék ugyanis a "Jobbiktól a Gyurcsány Ferenc-féle Demokratikus Koalícióig" a "bevándorlás támogatására esküdött fel, de legalábbis azonnal letenné a fegyvert az uniós kvóták ránk erőszakolása előtt".
    

A miniszter az EP-választástól azt várja, legalább hangsúlyeltolódás lesz az európai összefogást támogató, az Európai Uniót mint intézményt helyesnek tartó, de azon belül a tagállami hatáskörök további csökkentését és különösen a bevándorlást elutasító politikai erők javára.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Úgy látja, Európát nehezebb lesz kormányozni, mivel egy sokkal fragmentáltabb, sokszínűbb parlament alakulhat meg azt követően, hogy az Európai Néppártnak (EPP) és a szocialistáknak várhatóan - 1979 után először - nem lesz együtt többsége.
    

"Mindig azt mondtuk, hogy a mi helyünk az Európai Néppártban van, és ezt most is így gondoljuk" - jelentette ki Gulyás Gergely. Megjegyezte továbbá, az Európai Parlament legerősebb pártja a Néppárt, amelynek legerősebb tagpártja a Fidesz, ezért kölcsönös érdek, hogy a Néppárt ne tolódjon el egy olyan liberális irányba, amely már érdemben nem különböztetné meg ezt a politikai családot egy Emmanuel Macron-féle tömörüléstől. "Ezt csak a Fidesszel együtt sikerülhet megakadályozni" - fűzte hozzá.
    

A tárcavezető szólt arról is, a Fidesz kompromisszumkészségének legjobb bizonyítéka, hogy támogatták a Néppárt német frakcióvezetőjének, Manfred Webernek a jelölését a bizottság elnökségre. Gulyás Gergely kérdésesnek nevezte ugyanakkor, hogy Weber a tisztség megszerzése után miként próbál majd parlamenti többséget teremteni. "Mi szerencsétlennek tartanánk, ha a Néppárt listavezetője idő előtt elköteleződne egy bevándorláspárti, zöld, balliberális irányba" - fogalmazott. Aláhúzta azonban, "bár Manfred Weber nyilatkozatait hallva fennáll ennek a veszélye, de őt régebbről ismerve bízunk abban, hogy saját jövője mellett az Európa jövőjéért viselt felelősségével is tisztában van".
    

A Miniszterelnökség vezetője elmondta, a politika számosságából adódóan a kormánypárti felelősség a közügyekben mindenért nagyobb, ugyanakkor a kormánypártok felelőssége leginkább az ország állapotában ragadható meg. "Egy-egy erősebb megjegyzés a mi oldalunkról is elhangzik, viszont az a kocsmai stílus, amely az ellenzék részéről általánossá vált, nálunk nem szokás" - mondta.
    

Gulyás Gergely szerint például a miniszterelnök évértékelő beszéde alapján sem nehéz belátni, hogy van egy világos eszmei alapokon nyugvó kormányzás, egyértelmű célokkal, értékrenddel és ennek megfelelően meghozott döntésekkel, amivel szemben nincs alternatíva a közéletben. "Ráadásul a balliberális oldal mostanra a demokrácia alapszabályait sem fogadja el, viszont kiegészült a Jobbikkal is" - tette hozzá.
    

Kijelentette, a migráció elutasítása egyszerre politikai hívó szó, és társadalompolitikai program, amiből szuverenitásfelfogás, demográfiai program, a nemzeti kultúra védelme, a nő és férfi közötti egyenjogúság tisztelete, tehát magyar és európai jövőkép egyaránt következik. Gulyás Gergely közölte azt is, már dolgoznak azon a - két héten belül elkészülő - javaslatcsomagon, amelynek célja, hogy a gyermekek a tömegtájékoztatásban, illetve az élet más területein se találkozhassanak erőszakkal, vagy további olyan jelenségekkel, amelyek veszélyeztetnék az ép testi vagy lelki fejlődésüket.
    

"Remélem, hogy a jó újságírók a jobboldalon dolgoznak" - mondta Gulyás Gergely a Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány kuratóriumának éléről távozó Varga István jobboldali sajtó minőségét kritizáló kijelentéseire reagálva. A miniszter úgy értékelt, "ezen az oldalon újságírónak lenni önmagában morális fölényt jelent".


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Állatkínzás Oroszlányban

Állatkínzás Oroszlányban

Az oroszlányi nyomozók hamar azonosították, majd elfogták azt a 14 éves elkövetőt, aki egy macska életét oltotta ki.

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták a nyomozók az erzsébetvárosi emberölés mindkét feltételezett elkövetőjét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Őrizetben egy bokszerrel támadó

Őrizetben egy bokszerrel támadó

A gödöllői rendőrök elfogták azt a férfit, aki bokszerrel ütött meg egy intézkedő polgárőrt.

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Az éj leple alatt kötött el egy kocsit két 16 éves fiú.

Bokorban próbált elbújni

Bokorban próbált elbújni

A riasztó buktatta le, a bokor pedig nem rejtette el – a rendőrök még a helyszínen elfogták a betörőt Kecskeméten.

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

A Paksi Rendőrkapitányság egyenruhásainak gyors döntése és szakszerű elsősegélynyújtása mentette meg annak a férfinak az életét, aki a rendőri felszólításra nem állt meg egy közlekedési ellenőrzésre, majd balesetet szenvedett.

Loptak, hogy befizesse a bírságot

Loptak, hogy befizesse a bírságot

A pásztói rendőrök elfogták azt a fiatal párt, akik előre kitervelten megloptak egy idős asszonyt.

Késelés Enyingen

Késelés Enyingen

Két férfit életveszélyesen megsebesített egy 41 éves enyingi lakos.

Légyottra ment, végül kirabolták

Légyottra ment, végül kirabolták

Egy 22 éves férfi egy internetes felnőttoldalon megismert nőhöz érkezett Érsekvadkertre.

http://ujhazak.com