Gulyás: Magyarország biztonsága az első

A jelenlegi helyzetben Magyarország biztonsága az első, az az ország határozott érdeke, hogy ne sodródjon bele a háborúba - mondta a Miniszterelnökséget vezető Gulyás Gergely csütörtökön a Kormányinfón, Budapesten.Kiemelte: Magyarország határozott döntése, hogy nem küld katonákat Ukrajnába és fegyverszállítmányt sem enged át a magyar-ukrán határon. A katonai szakértők és a rendelkezésre álló információk alapján ugyanis komoly esélye van annak, hogy megsemmisítik ezeket a szállítmányokat, ezért Kárpátalja és az ott élők védelme érdekében ez az indokolt és helyes magatartás - tette hozzá.
   

Közölte: a kárpátaljai magyarok biztonsága a legfontosabb, sokan elhagyni kényszerültek az országot, de a 18-60 év közötti férfiak már nem hagyhatják el, ezért sok család inkább ott maradt, és az ő biztonságuk kiemelt jelentőségű. Hangsúlyozta: Magyarország álláspontja szerint az első biztonságos országban kell gondoskodni a menekültekről, ez volt az álláspontja a délszláv háború idején és a migrációs válság idején is. A mostani helyzetben Magyarország az első biztonságos ország az Ukrajnát elhagyók számára - mutatott rá.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A génjei buktatták le

A génjei buktatták le

Egy táskát akart elrabolni, végül éppen az árulta el a támadót, amit hátrahagyott: a DNS-e.

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

A több mint fél éve szökésben lévő 53 éves férfira az NNI fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le.

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks 30 kilométeres körzetében - közölte a katasztrófavédelem a Facebook-oldalán.

http://ujhazak.com