Gulyás: Magyarország szuverenitásának és biztonságának védelme és megóvása az első

A kormánynak "Magyarország az első, ebből pedig következik az ország szuverenitásának és biztonságának védelme és megóvása" - mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter keddi budapesti sajtótájékoztatóján, miután a kormány áttekintette a "Stop Soros" törvényjavaslatot és a hozzá kapcsolódó alkotmánymódosítási előterjesztést, amelyek vitája kedden kezdődött az Országgyűlésben.A tárcavezető hozzátette: ezért támogatja a kormány annak kimondását, hogy Magyarországra idegen népesség nem telepíthető be. Az alkotmánymódosítás rögzíteni fogja az első biztonságos ország elvét is - hangsúlyozta.

    
Gulyás Gergely kijelentette: a magyar állam önvédelmi képessége miatt szükség van a büntetőjog alkalmazására az illegális bevándorlás elleni küzdelemben. A miniszter kiemelte: továbbra is támogatják, hogy az illegális bevándorlás szervezése, finanszírozása bűncselekmény legyen. A büntetőjogi szabályozással kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy a jogban a büntetőjognál szigorúbb eszköz nincsen.
    

Kitért emellett arra, hogy e javaslatok miatt megszaporodtak a külföldi támadások, az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) "teljesített a legjobban", amely két órával az előterjesztés benyújtása után máris tiltakozó nyilatkozatot adott ki.

Nyilvánvalónak nevezte, hogy Soros György Magyarországgal szembeni lobbitevékenysége az elkövetkező időszakban is folytatódik, de reméli, Magyarország kellően erős ahhoz, hogy ez ne befolyásolja a magyar és az európai bevándorláspolitikát.
    

Gulyás Gergely arról is beszélt: a közelgő európai uniós csúcstalálkozón a magyar kormány szeretné elérni, hogy ne fogadják el a kötelező kvótákat, adott esetben Orbán Viktor miniszterelnök vétót is emelne. Szerinte azonban Angela Merkel minapi nyilatkozata kifejezetten biztató ebben az ügyben, a német kancellár állást foglalt ugyanis a korábbi elosztás sikertelenségéről.
    

Kérdésre azt mondta, a magyar álláspont szerint az alaptörvény-módosítás semmilyen szempontból nem áll ellentmondásban az uniós joggal, a "brüsszeli migrációs felfogással" azonban szemben áll. Nem láttak olyan pontot a módosításban, amely összeütközésben állna az uniós joggal, ezért illetéktelennek tekintik Brüsszelt ebben a kérdésben. Remélik, hogy az uniós intézmények tiszteletben tartják a magyar szuverenitást - tette hozzá.
    

Az otthon védelmével kapcsolatos alaptörvény-módosításról azt mondta, az a cél, hogy ne a politikusok, tisztségviselők lakásai elé szervezzék a tüntetéseket, hanem arra a közterületre, ahol hivataluk van. Nemcsak Orbán Viktor miniszterelnök, hanem Gyurcsány Ferenc háza előtt sem lehet majd tüntetni - magyarázta.
    

A miniszter elmondta azt is, hogy kedd délután Balog Zoltánnal, az emberi erőforrások volt miniszterével, Novák Katalin család- és ifjúságügyi államtitkárral, valamint Hende Csaba törvényalkotási bizottsági elnökkel Berlinbe utaznak, ahol kétoldalú tárgyalásokat folytatnak többségében CDU-s és CSU-s politikusokkal, de találkoznak a szociáldemokrata Michael Roth államminiszterrel is.
   

A Fidesz és a CDU/CSU azonos pártcsaládnak, az Európai Néppártnak a tagja, ezért "szövetségeseknek tekintjük őket, és igyekszünk mi is ennek megfelelő magatartást tanúsítani, és tőlük is ezt várjuk" - mondta kérdésre Gulyás Gergely. Hangsúlyozta továbbá: a Fidesz tud és kész is segíteni a néppártnak, amelynek legsikeresebb, legtámogatottabb tagja a magyar kormánypárt.
    

A politikus cáfolta azt a sajtóinformációt, amely szerint a Fidesz más európai pártszövetséghez való csatlakozásról folytatna puhatolózó tárgyalást. Az olasz kormányalakítást Gulyás Gergely úgy kommentálta, hogy abban a magyar kormány saját politikája visszaigazolását látja. Szerinte az olasz választás legfontosabb témája is a migráció volt, és olyan erők kerültek hatalomra, akik élesen szembeállnak azzal a brüsszeli politikával, amely jónak tartja a bevándorlást.
    

Tudomásul vesszük - folytatta - , hogy amit mi mondtunk a migrációról már csak ezüstéremre tarthat igényt Európában, mert az elmúlt napok olasz megnyilatkozásaihoz képest puha, selymes és bársonyos a mi kommunikációnk. Arra a kérdésre, hogy mit szól a kormány ahhoz, hogy az Amnesty International globális kampányt indít a menekültek emberi jogaiért, hogy a legális migrációs csatornák számát növeljék, Gulyás Gergely azt mondta, nincsenek meglepve, és szerinte elferdítése a valóságnak a legális migrációs útvonalakat összefüggésbe hozni a menekültek emberi jogaival.


A magyar kormány szerint a menedékjog az első biztonságos országban illeti meg a menekültet, az nem egy univerzális jog, a menekült nem választhat szabadon magának egy országot, ahol élni szeretne - magyarázta. Elmondta, morális kérdéseket is felvet az, hogy számos európai ország agyelszívást folytat, azaz beengedi azokat, akiket a saját munkaerőpiacán hasznosítani tud. Ha egy polgárháborús ország elitje máshol telepszik le, akkor nem lesz, aki újjáépítse azt az országot - vélekedett. Hozzátette: nemcsak jogilag, morálisan is megindokolhatatlan az az álláspont, amit a magát emberi joginak nevező szervezet képvisel.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Csak a „sajátját” lopta el

Csak a „sajátját” lopta el

Országos koordináció, megyei összefogás és városi leleményesség eredményeként a rendőrök azonosították, majd elfogták azt a férfit, aki Tiszaújvárosban feltörte egy csomagautomata bokszait.

Egy rendelés buktatta le

Egy rendelés buktatta le

Interneten rendelt kábítószert egy 32 éves hajdúszoboszlói férfi, a futár mellett a rendőrök is házhoz érkeztek.

Őrizetbe vettek egy plakátrongálót, aki bántalmazott egy szemtanút Budapesten

Őrizetbe vettek egy plakátrongálót, aki bántalmazott egy szemtanút Budapesten

A terézvárosi rendőrök azonosították a férfit, aki választási plakátokat vágott le, majd bántalmazta a szemtanút, aki ezt mobiltelefonnal felvette - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu oldalon.

Szabadnapos kutyás rendőr fogta be az elkóborolt ebet

Szabadnapos kutyás rendőr fogta be az elkóborolt ebet

Gyorsan intézkedtek a lengyeltóti járőrök.

Nem adta vissza, inkább pénzt vett fel vele

Nem adta vissza, inkább pénzt vett fel vele

Egy esztergomi férfi felhasznált egy talált bankkártyát a mellette lévő PIN-kóddal, a dorogi nyomozók rövid időn belül azonosították.

Ideiglenesen bezáratták

Ideiglenesen bezáratták

Három hónapig nem nyithat ki egy salgótarjáni diszkó, mert a gyanú szerint egy 19 éves férfi a szórakozóhelyen kábítószert árult vevőinek.

Bilincsben a rablóbanda tagjai

Bilincsben a rablóbanda tagjai

A ceglédi rendőrök elfogták azt a két férfit, akik erőszakkal érvényesítették a pénzügyi érdekeiket.

Tíz érdekesség az alkoholszondáról

Tíz érdekesség az alkoholszondáról

Évek óta csökken az ittasan okozott, személyi sérüléses balesetek száma.

Vigyázzunk az értékeinkre!

Vigyázzunk az értékeinkre!

Felesleges kockázatot vállal, aki a nyitott autóban hagyja az indítókulcsot.

Szolgálaton kívüli rendőr mentett életet

Szolgálaton kívüli rendőr mentett életet

Gyors és szakszerű intézkedésének köszönhetően mentette meg egy elkeseredett férfi életét egy szolgálaton kívüli rendőr Komáromban.

http://ujhazak.com