Gulyás: megelőlegezzük a bizalmat az új vezetőknek

Az a helyes magatartás, ha megelőlegezzük a bizalmat az uniós intézmények új vezetőinek, illetve vezetőjelöltjeinek - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter szerdai sajtótájékoztatóján, Budapesten.Gulyás Gergely kiemelte: a vezetőjelöltek között vannak, akikkel több kérdésben is véleménykülönbség van köztük, illetve a Fidesz és a magyar kormány között. Az Európai Bizottság sikeres tevékenységének azonban az a lényege, hogy vezetője a szerződések őreként járjon el a véleménykülönbségek ellenére - fűzte hozzá. Mint mondta, fontos, hogy "a mi céljaink" - a migráció megállítása, a keresztény kultúra védelme, a nemzetek Európájának tiszteletben tartása - ne legyenek támadott célok.

    
A miniszter hangsúlyozta: az EU-csúcson a visegrádi négyek (V4) együttműködése és egysége megbonthatatlannak bizonyult, ma Európában ez a legerősebb együttműködés, ereje éppen az egységében van. Bár a V4-es kormányfők különböző pártcsaládokhoz tartoznak, a régióhoz tartozás felülírja a pártcsaládhoz tartozást - tette hozzá.
   

Elmondta, a magyar kormány legfontosabb célja, hogy olyan vezető álljon a bizottság élén, aki alkalmas arra, hogy konszenzust érjen el a tagállamok között, erre a feladatra sem Frans Timmermans, sem Manfred Weber nem alkalmas. A mostani történések alapján a Spitzenkandidat-rendszer megbukott - közölte.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

http://ujhazak.com