Gulyás: veszélyhelyzetet hirdet az ország teljes területére a kormány

Rendkívüli jogrendet és veszélyhelyzetet hirdet a kormány az ország teljes területére - jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szerdán Budapesten.Gulyás Gergely elmondta: a kormány a belügyminiszter és az operatív törzs javaslatára arról döntött, hogy beutazási tilalmat rendelnek el az Olaszországból, Kínából, Dél-Koreából és Iránból érkező polgárok számára. Kivételt az ezen országokból érkező magyar állampolgárok jelentenek, esetükben azonnali hatósági karantént rendelnek el - ismertette. Hatósági határozat írja elő, hogy a lakóhelyét az illető két hétig nem hagyhatja el.

    
A szlovén, valamint az osztrák schengeni határon ehhez határellenőrzést kell bevezetni, ez meg fog történni a lehető leghamarabb. Vonatokat, buszokat, repülőket ezen országokból leállítják, csak a magyar állampolgároknak biztosított a bejutás - tette hozzá Gulyás Gergely.  Kérdésre válaszolva elmondta, ez legkésőbb éjfélig megtörténik.
  

Közölte továbbá: megtiltják a 100 főnél nagyobb beltéri és 500 főnél nagyobb kültéri rendezvények megtartását. Ezen rendezvények esetében a rendezők és szervezők felelőssége, hogy ne tartsák meg azokat. Kitért arra is, hogy a lejáró okiratokat a veszélyhelyzet fennálltáig nem kell megújítani. A döntések visszavonásig érvényesek - rögzítette a miniszter, aki jelezte: a következő napokban és órákban kormányrendeletek jelennek meg, amelyek egyértelműen tisztázzák a részleteket.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

http://ujhazak.com