Gyerekbarát településeket díjazott az UNICEF a gyermekek világnapján

A Baranya megyei Alsómocsolád, a Csongrád megyei Bordány és Hajdúnánás önkormányzata vehette át az UNICEF Gyerekbarát Település címet, és az ezzel járó kétmillió forintos támogatást a gyermekek világnapja alkalmából kedden Budapesten.

Az UNICEF Magyar Bizottság Alapítvány MTI-hez eljuttatott közleménye szerint idén 21 önkormányzat pályázott a címre. A nyertesek többek között azt vállalták, hogy gyermekjogi stratégiát dolgoznak ki a helyi gyermek- és ifjúsági önkormányzattal közösen, bevonják a fiatalokat egy ifjúsági cselekvési terv kidolgozásába, gyerekbarát költségvetést terveznek, valamint figyelembe veszik a döntéshozatalnál a gyerekek véleményét is.

UNICEF_Logo_Futura_800

Kiemelték, az UNICEF Gyerekbarát Település programja - amelynek együttműködő partnere az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) - "az egyik legmegfelelőbb eszköz a gyermeki jogok védelmére, hiszen helyi szinten, a gyermekekhez legközelebb nyújt lehetőséget arra, hogy a gyermekek és a gyermekes családok a konkrét, őket érintő ügyekben élvezhessék jogaik védelmét".

A közleményben írtak arról is, hogy az UNICEF nemrég egy online felmérésben kérdezte meg az embereket, hogy szerintük lakóhelyüknek mely területeken kell még fejlődnie ahhoz, hogy igazán gyermekbaráttá váljon. Az eredmények szerint a legnagyobb problémát a szabadidős lehetőségek hiánya, a parkok és a játszóterek nem megfelelő állapota, valamint a közbiztonság hiánya jelenti.

A szabadidős lehetőségeket leginkább Komárom-Esztergom és Veszprém megyében hiányolták, a parkok, zöldterületek és játszóterek állapotát Budapesten és Északnyugat-Magyarországon kifogásolták, a közbiztonság kérdése pedig a kis településeken élőknek meghatározó kérdés - ismertették a részleteket.

A gyermekek világnapját az UNICEF, az ENSZ Gyermekalapja kezdeményezésére ünneplik 1954 óta szeptember 20-án. A kezdeményezés célja, hogy ezen a napon a felnőttek a gyermekekre gondoljanak, az ő támogatásukra, jogaik védelmezésére, lehetőségeikre, jövőjükre, és arra is, hogy milyen országot, világot adnak át nekik.

E napon az ENSZ felhívást intéz a világ országaihoz annak érdekében, hogy támogassák és védelmezzék a gyermekek 1959. évi ENSZ-deklarációban megfogalmazott jogait.

Az UNICEF 1996-ban indította el a gyermekbarát városok programját, a kezdeményezéshez Magyarország 2015-ben csatlakozott.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Állatkínzás Oroszlányban

Állatkínzás Oroszlányban

Az oroszlányi nyomozók hamar azonosították, majd elfogták azt a 14 éves elkövetőt, aki egy macska életét oltotta ki.

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták a nyomozók az erzsébetvárosi emberölés mindkét feltételezett elkövetőjét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Őrizetben egy bokszerrel támadó

Őrizetben egy bokszerrel támadó

A gödöllői rendőrök elfogták azt a férfit, aki bokszerrel ütött meg egy intézkedő polgárőrt.

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Az éj leple alatt kötött el egy kocsit két 16 éves fiú.

Bokorban próbált elbújni

Bokorban próbált elbújni

A riasztó buktatta le, a bokor pedig nem rejtette el – a rendőrök még a helyszínen elfogták a betörőt Kecskeméten.

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

A Paksi Rendőrkapitányság egyenruhásainak gyors döntése és szakszerű elsősegélynyújtása mentette meg annak a férfinak az életét, aki a rendőri felszólításra nem állt meg egy közlekedési ellenőrzésre, majd balesetet szenvedett.

Loptak, hogy befizesse a bírságot

Loptak, hogy befizesse a bírságot

A pásztói rendőrök elfogták azt a fiatal párt, akik előre kitervelten megloptak egy idős asszonyt.

Késelés Enyingen

Késelés Enyingen

Két férfit életveszélyesen megsebesített egy 41 éves enyingi lakos.

Légyottra ment, végül kirabolták

Légyottra ment, végül kirabolták

Egy 22 éves férfi egy internetes felnőttoldalon megismert nőhöz érkezett Érsekvadkertre.

http://ujhazak.com