Gyerekeknek is árulták a drogot

GáspárGáspár Laci dílerei a gyerekeket sem kímélték.  A háromfős drogterjesztő banda a Hajógyári-sziget szórakozóhelyin adta a drogot, de az iskolák előtt is árulták a szereket.


A rendőrségi információk szerint a dílerek az iskolák előtt is tevékenykedtek, több iskoláskorú gyermek is vásárolt tőlük partidrogot. Ez vezetett a lebukásukhoz, ugyanis néhány tanárnak feltűntek a környéken ólálkodó furcsa alakok.


A rendőrséghez azonnal megérkezett a bejelentés, majd megkezdődött az iskolák megfigyelése és így pont egy üzlet lebonyolítása közben csaptak le egyikükre.


Az ügyben gyanúsítottként hallgatták ki Gáspár Lacit is, megkérdezték tőle, hogy tudott-e róla, hogy gyermekeknek is árulják a drogokat. Az énekes készségesen együttműködött a nyomozókkal, részletes vallomást tett nekik.  Megkérdezték tőle, hogy mint apa, mit gondol arról, hogy a drogot már a gyermekek körében is terjesztik. Elvégre ő is apa.


- Ebben az ügyben nem szeretnék nyilatkozni. Rengetegen keverednek bele ebbe a történetbe, de őket mégsem hozzák nyilvánosságra- zárta le a kérdést röviden az énekes. Az énekes korábban azt már bevallotta, hogy ismeri az elfogott terjesztőket.


A rendőrség szerint hamarosan újabb szálakat tudnak felgöngyölíteni, így további letartóztatásokra kerülhet sor. Az sem zárható ki sajnos, hogy a dílerek rávették a gyerekeket arra, hogy az iskolák falain belül árulják a drogokat.


Mint az már ismeretes, egy hónappal ezelőtt a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai felszámoltak egy gödöllői drogbandát. Több helyen tartottak házkutatást és három személy tartoztattak le. Nemcsak a terjesztőket, hanem a kuncsaftokat is felelősségre akarják vonni, köztük Gáspár Lacit is.


 


Forrás:Blikk


 


Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com