Gyermekeit veszélyeztető nő ellen emelt vádat a szabolcsi ügyészség

Vádat emelt a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség egy harmincéves nő ellen, aki többször magára hagyta gyermekeit családi házukban; gondatlansága miatt a felügyelet nélkül maradt ötéves kisfia gyógyszerrel megmérgezte magát - közölte a főügyészség sajtószóvivője csütörtökön az MTI-vel.Szilágyi László azt írta, a vádirat lényege szerint a nő az élettársával hat, egy és nyolc év közötti gyermeket nevelt az egyik beregi településen lévő családi házukban. Az anya nem dolgozott, háztartásbeliként a gyermekek ellátása volt a feladata. Szülői kötelezettségét azonban megszegte, amikor 2020-ban és 2021-ben több alkalommal  - esetenként több órára - magára hagyta a házban a kiskorú gyermekeit, és elment bevásárolni a közeli városba - ismertette a szóvivő.
    

Elmondta, a nő 2021. július 7-én bevásárlás miatt ismét a közeli városba utazott, élettársa kora reggel munkába ment. A felügyelet nélkül maradt ötéves kisfiú a szekrényről levett egy levélnyi epilepszia elleni gyógyszert, amelyből olyan mennyiséget evett meg, hogy életveszélyes állapotba került. A gyermeket mentőhelikopter szállította kórházba, ahol tíz-tizenöt nap alatt gyógyult meg. Az eset után a gyámhatóság intézkedett a hat kiskorú gyermek nevelésbe vételéről, így ők már nem a szüleik háztartásában élnek - tette hozzá Szilágyi László.
    

Az ügyészség gondatlanságból elkövetett életveszélyt okozó testi sértés vétségével és hat rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntettével vádolja az édesanyát. A vádiratban az ügyészség azt indítványozta, hogy a bíróság szüntesse meg az asszony szülői felügyeleti jogát, ítélje felfüggesztett börtönbüntetésre, illetve tiltsa el minden olyan foglalkozástól, amellyel 18. életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását és gyógykezelését végezné.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks 30 kilométeres körzetében - közölte a katasztrófavédelem a Facebook-oldalán.

Elvitte az emlékezés virágait

Elvitte az emlékezés virágait

Három dabasi temető sírjairól összesen 50 művirágcsokrot tulajdonított el egy férfi.

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Rongálás és garázdaság miatt indult büntetőeljárás egy férfival szemben, aki egy Csanyteleken parkoló személygépkocsit rongált meg.

http://ujhazak.com