Gyermekfoglalkoztatás és gondatlan veszélyeztetés miatt emeltek vádat két férfi ellen Kecskeméten

Vádat emelt a Kecskeméti Járási Ügyészség két férfi ellen, akik munkaszerződés és munkavédelmi oktatás nélkül foglalkoztattak egy 15 éves fiút, akinek munka közben mindkét kezét összepréselte egy gép.A vádirat szerint a Kecskemét környéki cég műszakvezetője és telepvezetője 2021 tavaszán, iskolaidőben, alkalmi munkavállalóként, gépkiszolgáló segédmunkás munkakörben műanyag flakonfúvó gépen foglalkoztatta a 15 éves fiút - írta Négyessyné Bodó Marianna, a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség sajtószóvivője az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.
   

A gyermek a műszakvezető hívására, a telepvezető szóbeli engedélyével kezdett el az üzemben dolgozni. A vádlottak tisztában voltak azzal, hogy a sértett még kiskorú és orvosi alkalmassági vizsgálaton nem vett részt, ráadásul a gép kezelésére sem volt megfelelően kiképezve, ennek ellenére önállóan kezelte azt. A fiú ötödik napja dolgozott a vállalkozásnál, amikor 2021. március 5-én délután benyúlt a flakonfúvó gép préspofái közé, amely összepréselte mindkét kezét, többszörös darabos csonttörést szenvedett, amelyek maradandó fogyatékossággal gyógyultak.
    

A veszélyes munkaeszköznek minősülő gép benyúlás elleni védelmet biztosító elektromos kapcsolói ki voltak iktatva, ezáltal a gépen való munkavégzés fokozott veszéllyel járt, amiről a vádlottak tudtak. A két férfi megszegte azt a szabályt, amely szerint a gépet csak felnőtt, arra megfelelően kioktatott személy kezelheti, aki egy éves - felügyelet mellett szerzett - gyakorlattal rendelkezik. A telepvezető vádlott a fiatalkorú munkavállaló foglalkoztatására előírt szabályokat is megszegte, mert 16. életévét be nem töltött kiskorút csak iskolai szünet ideje alatt lehet foglalkoztatni, továbbá nem biztosította az egészséget nem veszélyeztető, biztonságos munkavégzés feltételeit.
    

Az ügyészség mindkét férfit maradandó fogyatékosságot okozó foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetéssel, valamint gyermekmunka bűntettével vádolja. Ügyükben a Kecskeméti Járásbíróság dönt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

A rendőrök többek között két körözött személyt is elfogtak a közös akció során.

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást folytat egy ózdi lakossal szemben, aki a gyanú szerint láncfűrésszel fenyegetett meg egy sofőrt egy kőröshegyi parkolóban.

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

http://ujhazak.com