Gyermekmentő szolgálat - Több munka és kevesebb pénz 2013-ban

Bár a szponzorok visszavonultak és a gazdasági válság is erősen érezteti a hatását, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) munkatársai és önkéntesei arra törekednek, hogy a hozzájuk beérkező kéréseket teljesítsék, a rászoruló, beteg gyerekeket meggyógyítsák és karácsonykor is örömet szerezzenek nekik - mondta el Edvi Péter, a szervezet elnöke az MTI-nek a 2013-as évet értékelve.

"Idén jóval kevesebb pénzből kellett gazdálkodnunk és szeptemberben csőd közeli helyzetbe kerültünk, de a szponzorok végül a segítségünkre siettek" - fogalmazott Edvi Péter. Hozzátette: a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálatnak jó neve van és 24 éve folyamatosan a gyerekekért dolgozik, segíti a rászorulókat. A probléma az, hogy a nevükkel többen is megpróbálnak visszaélni, hasonló nevű szervezetek alapításával és profi hirdetési kampányokkal veszik rá az adományozókat adójuk 1 százalékának felajánlására. Míg az NGYSZ idén ebből 6 millió forintot, a hozzájuk hasonló nevet viselő két szervezet 100-100 millió forint körül kapott. Jelenleg 12 hasonló nevű szervezet van bejegyezve az országban - tette hozzá.

folyadekpotlas-gyerekeknel-3Edvi Péter az idén megvalósult eredmények között említette az Élhető Jövő Parkot, amelyet októberben a fóti Lovasterápiás és Oktató Központ területén adtak át.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Az intézmény világítását, fűtését alternatív energiával oldják meg, ezeket a berendezéseket különböző cégek ajánlották fel adományként. A parkban a 21. század alternatív energiával kapcsolatos fejlesztései - napkollektorok, szélerőmű, a levegő hőjét felhasználó, fűteni, hűteni képes hőszivattyú és egy mikro vízierőmű - üzemelnek, amelyek képesek a központ éves energiaszükségletét megtermelni. A berendezéseket oktatási célokra is használhatják, az ide látogató középiskolások, egyetemisták a gyakorlatban ismerkedhetnek meg a környezetbarát technológiákkal.

Az NGYSZ által létrehozott oktatóközpontban a mentálisan vagy fizikailag sérült gyerekek fejlődését, az önmagukról való gondoskodás megtanulását segítik lovasterápiával. Az Élhető Jövő Park berendezéseivel az évi 8 millió forintos energiaköltség megtakarítható, ebből az összegből további rászoruló gyerekeket vonhatnak be a lovasterápiás programokba.

A Szolgálat önkéntesekből álló orvoscsoportja idén májusban és októberben is Erdély iskoláiban, óvodáiban és a Hargita megyei kórházban szűrte, vizsgálta a gyerekeket. Van olyan önkéntes orvos, aki már huszadik éve vesz részt a programban. Emellett több mint hatezer magyarországi és határon túli iskolás és óvodás gyermek fogait vizsgálták az önkéntes fogorvosok május és október között, a nőgyógyászati kamionban pedig szűrő- és citológiai vizsgálatokat végeztek.

Edvi Péter kiemelte: szinte minden magyarországi kórházzal jó kapcsolatban vannak, kivéve a Kardiológiai Intézetet, amely mintegy két éve úgy döntött, hogy csak külföldi tarifával hajlandó határon túli, rászoruló gyerekek műtétjeit elvégezni. Ez azonban olyan erőforrást venne el a szervezettől, amelyért 15-20 másik gyereknek tudják biztosítani a különböző műtéteket, ezért az NGYSZ a nagy kardiológiai műtéteket jelenleg nem tudja elvégeztetni. A Szolgálat vezetője hangsúlyozta: nem értenek egyet az intézet döntésével, mert más kórházakat is sújt az alulfinanszírozottság, mégis meg tudják oldani, hogy ezeket a gyerekeket magyar tarifával műtsék meg.

A szervezet idén is meg tudta rendezni többek között a gyermeknapi és karácsonyi programjait: a Mindenki Karácsonya elnevezésű rendezvényen háromszáz hátrányos helyzetű gyereket láttak vendégül a WestEnd City Centerben, az Országházi Gyermekkarácsonyra 800 hátrányos helyzetű gyereket vártak Magyarországról és a határon túlról, a Magyar Állami Operaházban Csajkovszkij A diótörő című mesebalettjét nézhette meg az ország különböző részeiből és a határon túlról meghívott 1200 hátrányos helyzetű gyerek.

A szervezet kiemelten foglalkozik a média gyermekekre és fiatalokra gyakorolt hatásával és minden évben konferenciát szervez a témában. A konferenciákon elhangzó előadásokat a Kobak sorozatban jelentetik meg. Egy-Másért címmel 12 részes televízióműsort is készítettek 1996-tól kezdve olyan magyarországi intézményekről, amelyeknek lakói és maga az intézmény is támogatásra szorul. Mivel ugyanezen a néven megalakult egy, a Gyermekmentőtől idegen szervezet is, amelynek vezetője később csalás miatt börtönbe került, a műsort abba kellett hagyniuk. Mint Edvi Péter elmondta, a köztévével megállapodást kötöttek közérdekű, például a fogmosást népszerűsítő spotok elkészítéséről, ezeket várhatóan 2014-től tekinthetik meg az érdeklődők.

Amennyiben nagyon rossz anyagi helyzetbe kerülne a szervezet, a vészforgatókönyvben szerepel a kortárs képzőművészeti gyűjteményük elárverezése, amelynek darabjait a művészek ajánlották fel az NGYSZ-nek. A kollekcióban mintegy 50 magyar művész, mások mellett Bak Imre, Maurer Dóra, Nádler István és Klimó Károly alkotásai szerepelnek.
forrás:MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Négyet egy csapásra

Négyet egy csapásra

Munkatársaink egy időpontban intézkedtek négy helyen kábítószer-terjesztőkkel szemben, őrizetbe vették őket.

Fűvel ízesítette a rántottát

Fűvel ízesítette a rántottát

A zalaszentgróti járőrök négy férfival szemben intézkedtek egy hegyi pincénél, háromnak közülük pozitív lett a drogtesztje.

Vádemelési javaslat egy késelővel szemben

Vádemelési javaslat egy késelővel szemben

A vita hevében egy személyt életveszélyesen, három másikat könnyebben sebesített meg a fiatal férfi.

BRFK: albérletben felejtette a drogot egy díler

BRFK: albérletben felejtette a drogot egy díler

Albérletben felejtett több mint egy kilogramm kábítószert egy 22 éves férfi, akit kábítószer-kereskedelem és kábítószer birtoklása miatt gyanúsítottként hallgattak ki, majd őrizetbe vettek - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön a Facebook-oldalán.

Fegyveresen rabolt

Fegyveresen rabolt

A Nógrád megyei nyomozók őrizetbe vették azt a 26 éves férfit, aki Salgótarjánban rabolt ki egy fiatalembert.

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

A rendőrök elfogták azt a férfit, aki Taktakenézen leszúrta egy ismerősét.

Életmentés 2.0

Életmentés 2.0

Egy szabadidős készenléti rendőr mentette meg egy 69 éves férfi életét Budapesten.

Látogatóba érkeztek, milliókkal távoztak

Látogatóba érkeztek, milliókkal távoztak

A hajdúnánási rendőrök előbb a tolvajokat, majd a lopott pénz egy részét is megtalálták.

Állatkínzás Oroszlányban

Állatkínzás Oroszlányban

Az oroszlányi nyomozók hamar azonosították, majd elfogták azt a 14 éves elkövetőt, aki egy macska életét oltotta ki.

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták a nyomozók az erzsébetvárosi emberölés mindkét feltételezett elkövetőjét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

http://ujhazak.com