Gyöngyösi Márton: soha nem volt ekkora a tét

Európai parlamenti (EP-) választásnak még soha nem volt akkora tétje, mint a mostaninak lesz, hiszen még soha nem állt fenn a veszélye annak, hogy a kormány és a miniszterelnök kivezesse Magyarországot az unióból - hangoztatta a Jobbik országgyűlési frakcióvezetője, EP-listavezetője pénteken Miskolcon, sajtótájékoztatón.Gyöngyösi Márton a választás tétjének nevezte, hogy megengedik-e a kormánypártoknak, hogy kivezessék Magyarországot az európai országok közösségéből, "bérrabszolgaságon alapuló", feudális diktatúrát hozva létre.

    
Magyarország teljesen elszigetelődött az Európai Unióban, a magyar miniszterelnököt egyszerűen "levegőnek nézik" az uniós csúcsértekezleteken - mondta az ellenzéki politikus. Kijelentette: a kormánypártok a nemzeti érdeket nem tudják képviselni, mert elszigetelték magukat, szövetségesek nélkül maradtak Európában.
    

Gyöngyösi Márton kitért arra: a migráció ellen nemcsak szavakban, hanem tettekkel is küzdeni kell; a kormány 86 ezer migránst szabadított rá az országra az elmúlt három évben, 86 ezer embert telepített le illegálisan, olyanokat is, akik nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek. A "határzár jó, támogatjuk is", ugyanakkor vissza kell állítani a határőrséget - hangsúlyozta.
    

Fontos az EP-választás, erre szeretné a Jobbik felhívni a magyarok figyelmét, menjenek el szavazni május 26-án, és voksoljanak a Jobbikra - buzdított Gyöngyösi Márton.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

http://ujhazak.com