Gyopáros: a Magyar falu program a biztonságot helyezi középpontba

A Magyar falu program a biztonságot helyezi középpontba azzal, hogy a sokáig elnéptelenedő kistelepüléseken élőknek is jó minőségű életfeltételeket biztosít - közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos pénteken a Zala megyei Kiskutason.Gyopáros Alpár a település 4,1 kilométeres bekötőútján mintegy egymilliárd forintból elvégzett felújítás avatásán arról beszélt, hogy az elmúlt ötven, hatvan, sőt hetven évben Magyarország számos településén folyamatosan csökkent a népesség, az elvándorlás volt a jellemző.
    

A Magyar falu program által biztosított források az oktatási-nevelési, illetve az egészségügyi alapellátási intézmények felújításán kívül közlekedési beruházásokat is finanszíroznak. A falusi útalap jóvoltából három év alatt országszerte 3000 kilométer, ezen belül Zalában közel 100 kilométernyi mellékút újulhatott meg - ismertette a kormánybiztos.
    

Gyopáros Alpár jelezte, hogy a 2019-ben indult Magyar falu program a mellékúthálózat fejlesztését is kiemelten kezeli, mert nem elég, ha a kistelepülésen élők számára jó életfeltételeket nyújtanak, de a munkahelyre, iskolába járáshoz, egyéb szolgáltatások igénybevételéhez szükséges közlekedési feltételeket is biztosítani kell.
    

Vigh László, a térség fideszes országgyűlési képviselője úgy fogalmazott: a sok tekintetben mintatelepülésnek számító Kiskutas több mint 800 éves története alatt talán összesen nem jutott annyi fejlesztési forráshoz, mint amennyi a mostani útrekonstrukció költsége volt. A falufejlesztési programnak az lenne a fő célja, hogy az indulásától számított tíz év alatt minden 5000 alatti lélekszámú településen megújuljanak az utak, a járdák és a közintézmények.
    

Halász Gábor, Kiskutas független polgármestere elmondta: a közel egymilliárd forint költségű útfelújítás egybeesett a település déli határán egy 65 millió forintból finanszírozott csapadékvíz-elvezetési munkával is. Hozzátette, hogy a Magyar falu programban Kiskutasnak nyolc pályázata nyert, amiből hatot már megvalósítottak, kettőt pedig a jövő évben fognak.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

http://ujhazak.com