Gyopáros: a magyar falvak értékeket képviselnek

A baloldali kormányokkal szemben a jelenlegi kabinet "hisz a falvak erejében", mert azok olyan értékeket képviselnek, amelyeket a nagyvárosok nem tudnak kínálni - mondta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos pénteken Szigetváron.Gyopáros Alpár a Magyar falu program eddigi eredményeit és idei pályázati lehetőségeit bemutató lakossági fórum előtt újságírók előtt azt mondta: a jelenlegi kormány minden tekintetben a "Gyurcsány-kormányok" gyakorlatának ellentétét viszi véghez a kistelepülések esetében. Úgy vélekedett, hogy 2002 és 2010 között "tudatosan büntették a falvakat"; az óvodák, iskolák és a közösséget szolgáló intézmények bezárásával, a pedagógus-álláshelyek megszüntetésével, az önkormányzatok eladósításával, a közösségi közlekedés leépítésével "valóságos falurombolást hajtottak végre".
   

A jelenlegi kormány viszont "hisz a falvak erejében", abban, hogy ezek a települések, ezeréves történelmüknek megfelelően, továbbra is "olyan értékeket képviselnek, amelyeket a nagyvárosok nem tudnak kínálni" - húzta alá. A kormánybiztos azt mondta, a falvak elmúlt évtizedben megvalósult tudatos támogatását emelte új szintre a Magyar falu program, amelynek elemeit éppen a falvakban élők javaslatai alapján határozták meg.
    

Kiemelte: 2019 óta több mint ezermilliárd forintnyi támogatás áramlott a kistelepülésekhez e program keretében, így a többi között a családok otthonteremtését, a közutak fejlesztését, az önkormányzatok beruházásait, a civil szervezetek működését, sokféle szolgáltatást is kínáló kisboltok újranyitását segítette a kormányzat. Gyopáros Alpár közölte: a Magyar falu program életre hívásának egyik alapvető célkitűzése volt, hogy segítségével sikerüljön megállítani a népesség csökkenését a kistelepüléseken, ez pedig számos helység esetében már el is indult. Felhívta a figyelmet arra, hogy 2019-ben még 2500 olyan kistelepülés volt Magyarországon, amelyen - évtizedes távlatban - súlyos népességcsökkenés ment végbe. A programnak köszönhetően - fűzte hozzá - ezek közül ezer település esetében megfordult a tendencia, azaz emelkedni kezdett a népességszám.
    

A kormánybiztos elmondta: a Magyar falu program a következő időszakban várhatóan újabb elemekkel fog bővülni, hiszen folyamatosan zajlanak országszerte azok a lakossági fórumok, amelyeket követően az újabb és újabb javaslatoknak megfelelően alakítja a programot a kormányzat. Nagy Csaba (Fidesz-KDNP), a térség országgyűlési képviselője arról szólt, hogy 20-30 éves hiányosságot pótolt az aprófalvas Nyugat-Baranyában a Magyar falu program, annak keretében pedig több mint 12 milliárd forint érkezett a térségbe alig több mint két esztendő alatt.
    

A program egyik nagy előnye, hogy komplex módon kezeli a falvak problémáit, és az elemeit a helyi igényeknek megfelelően állítja össze a kormányzat - mondta, utalva arra, hogy minden évben számos helyen tartanak a pénteki szigetvárihoz hasonló, javaslattevő fórumot.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com