Gyopáros Alpár: a kistelepüléseken lakók életkörülményeit is javítja a kormány

A falvakban, kistelepüléseken élők körülményeinek javítására is fókuszál a kormány, a Magyar falu programnak köszönhetően kisbolt nyílik 121 olyan településen, ahol az elmúlt években, évtizedekben nem volt - mondta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos csütörtökön sajtótájékoztatón, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Putnokon.Gyopáros Alpár a Magyar falu programban meghirdetett, falusi kisboltokat érintő támogatásról szólva közölte: 1415 már működő falusi kisbolt kap összesen 32 milliárd forint támogatást, amelyet a kétezer lakosúnál kisebb településeken vehetnek igénybe; a forrás ingatlan vásárlására, fejlesztésére, valamint eszközbeszerzésre és bértámogatásra fordítható.
    

Kiemelte: a települések vezetőivel, az egyházak képviselőivel, civil szervezetekkel folyamatosan egyeztettek, illetve egyeztetnek arról, miként segíthet a kormány, hogy az ott élők helyzete javuljon azáltal, hogy orvosi rendelők, boltok nyílnak, utakat tesznek rendbe. A falusi emberek számára fontos közösségi terek jönnek létre, kávézók, fagylaltozók, de sok száz településen gyógyszervásárlási lehetőség is nyílik.
   

Emlékeztetett arra, hogy 2019-ben 150 milliárd forint, 2020-ban pedig 200 milliárd forint volt a rendelkezésre álló forrás; 2021-ben már meghaladta a 270 milliárdot, jövőre pedig várhatóan a 300 milliárd forintot is. Összességében csaknem 2400 település érintett a falusi kisboltok támogatási lehetőségében, egy-egy boltra pedig akár 60-70 millió forint is juthat. Az állam a támogatásért cserébe öt évig tartó üzemeltetési kötelezettséget ír elő az igénylő számára, valamint meghatározza a kötelezően forgalmazandó alapvető fogyasztási cikkek körét, és önerős fejlesztést is kér a boltosoktól.
   

A hazai költségvetési forrásból származó támogatás az üzlet külső és belső felújítására, épületgépészeti korszerűsítésére, bővítésére, építésére, akadálymentesítésére költhető. Egy-egy üzlet átlagosan 22,5 millió forint támogatásban részesül. A kormánybiztos elmondta: a Magyar falu program indulása óta több mint 20 ezer nyertes pályázat révén több mint 220 milliárd forint támogatást kaptak a hazai kistelepülési önkormányzatok, a falvakban működő egyházközségek, a tankerületi központok és a civil szervezetek.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com