Gyopáros Alpár: a Magyar falu program elindulása óta több mint 73 milliárd forintból újultak meg falusi utcák

A Magyar falu program elindulása óta mintegy 3200 utca újult meg falvakban és kistelepüléseken összesen több mint 73 milliárd forintból - mondta a Miniszterelnökség modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztosa pénteken a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Nagybarcán, egy a program részeként megújult útszakasz átadásán.Gyopáros Alpár hangsúlyozta, hogy a Magyar falu program egy "kifejezetten alulról építkező" kezdeményezés, ezért abban nagyon fontos a polgármesterek és munkatársaik segítsége, részvétele. Kifejtette, a községekben élők a településvezetőkön keresztül fogalmazzák meg igényeiket, és a kormány e javaslatok alapján rakja össze a programot.

A kormánybiztos úgy fogalmazott: a program végrehajtásában mindig érezte azon képviselők a segítségét, akik úgynevezett aprófalvas választókerületet képviselnek. Hozzátette, Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében található a legtöbb kistelepülés az országban, így a program legnagyobb kedvezményezettjének tekinthető.

Gyopáros Alpár arra biztatta a magyar falvak polgármestereit, hogy éljenek a program adta lehetőségekkel. Közölte, a kormány tavasszal újra kiírja a falusi utcák és járdák felújítását célzó projektet.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

A Pest vármegyei nyomozók kábítószer-kereskedő párosra csaptak le egy parkolóban.

Értelmetlen cselekedetek

Értelmetlen cselekedetek

A helyi gyanúsított egy kocsit akart elkötni Jászfényszarun, ami meghiúsult, majd kis idő múlva felgyújtott egy házat.

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kirabolt egy idős férfit, majd kerékpáron menekült el Bátonyterenyén egy nő, akit ezután szintén kerékpáron üldözött egy szemtanú.

Őrizetben a támadó galeri

Őrizetben a támadó galeri

Egy öt fiatalból álló társaság azt gondolta, hogy jó „poén” és csupán brahiból bántalmaztak három férfit, közülük az egyiket ki is fosztották.

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

A bíróság elrendelte a letartóztatását annak a 24 éves férfinak, aki szombaton eltulajdonított egy kisrepülőgépet Kalocsáról, majd Paks térségébe repült vele - közölte a Tolna Vármegyei Főügyészség az MTI-vel hétfőn.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

http://ujhazak.com