Gyopáros Alpár: a Magyar falu programban érintett települések több mint felében folyamatosan emelkedik a népességszám

A Magyar falu programban érintett települések több mint a felében nem hogy megállt a népességszám-csökkenés, hanem folyamatosan emelkedik – jelentette ki a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos a Fejér vármegyei Sárosdon pénteken.Gyopáros Alpár a sajtótájékoztatón elmondta, a tendenciát a sárosdi óvodavezető is megerősítette, miszerint évről évre egyre több gyermeket íratnak be az intézménybe, vagyis nem lesz panasz az óvodai létszámra a következő években sem. A kormánybiztos elmondta, hogy 2018 óta több mint 40 milliárd forintnyi támogatás érkezett a program keretében Fejér vármegyébe, ezért "minden 5000 lélekszám alatti település nyugodtan elmondhatja magáról, hogy nyertese a Magyar falu programnak."


Jelezte, hogy ebben nemcsak az önkormányzati épületállomány, intézmények fejlesztése és utak, járdák felújítása van benne, hanem támogattak civil szervezeteket, egyházközségeket, falvakban működő kisvállalkozásokat, illetve megújítottak az állam által tulajdonolt és kezelt - településeket összekötő – utakat. Gyopáros Alpár közölte, hogy a falvakban a gépjárműbeszerzésekkel szolgáltatásokat is javítanak, például az ezer lélekszám alatti településeken a falugondnoki szolgálatok esetében és a külterületi, lakott településrészeken a tanyagondnoki szolgálatoknál, valamint a közterületek karbantartását végző gépek beszerzésével.


Megjegyezte, hogy a program indulásától 2600 kommunális eszköz beszerzéséhez nyújtott segítséget a Magyar falu program, 1200 falu- és tanyagondnoki buszbeszerzés járultak hozzá, valamint 1400 olyan civil szervezeti gépjárműbeszerzéshez, amely a közösségek életminőségét javította. A kormánybiztos hangsúlyozta, hogy a program azért sikeres, mert a támogatási célok, támogatható tevékenységek a valós igényekhez igazodnak, amelyeket„maguk a falvakban élő emberek fogalmaznak meg számunkra”.


Varga Gábor, a térség fideszes országgyűlési képviselője szerint a program sikerének az egyik titka, hogy hazai forrás és viszonylag könnyen elérhető, illetve a támogatási rendszere, megvalósítása sokkal könnyebb feltételrendszert tartalmaz, mint az uniós forrásoké. Szerinte a másik titok, hogy a programot azok állítják össze, akiknek rálátásuk van arra, mire van szükségük a falvaknak.


Dunkl Gergely (Fidesz-KDNP) polgármester elmondta, hogy a program keretében sok olyan fejlesztést meg tudtak valósítani, amire igazán szüksége volt a településnek. Hozzátette: ezért is érzik úgy, hogy Sárosd nyertese a programnak.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

http://ujhazak.com